Oldal 32 [32]
OCR
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 31 „A beszélt nyelv és a kéziratos írás korának (a logoszférának) jellemző intézményei a királyság, az egyház, a hit és a szóbeli prédikáció; a nyomtatás médiaszférájának (a graphoszférának) az állampolgárok köztársasága, a világi állam, a filozófia, a nyomtatvány és a választott vezetők felelnek meg; [...] az audiovizuális médiaszféra (a videoszféra) jellemzői pedig a , katodikus" demokrácia, az esemény csábítása, a politikai érzelmek győzelme a politikai értelem felett." (Barbier g Lavenir, 2004, p. 305) A narratív tevékenység társas kapcsolatrendszerekben valósul meg, a történetek alkotásával, közlésével, a célközönségével és továbbadásával kapcsolatos konvenciókat az adott társadalmi közeg határozza meg. A technikai médiumokon keresztüli hozzáférés nem minden korban és nem minden társadalmi réteg számára adott, mindenkor erősen függött az egyének társadalmi-kulturális státuszától és a médium elérhetőségétől. A technikai sokszorosítás elterjedéséig a kisszámú kézzel írott forrás csak a társadalom privilegizált rétegéhez tartozó nemesek írnokai vagy egyházi emberek számára volt hozzáférhető, ugyanis az analfabéta sokaság még ha hozzá is fért volna a szövegekhez, akkor sem tudta volna dekódolni az írásjeleket. A reformáció idején kezdődött meg, majd a felvilágosodás eszméjének, a tudományos-rendszerező gondolkodás terjedésének, valamint az ipari forradalomnak köszönhetően teljesedett ki az analfabetizmus mind szélesebb körben történő felszámolásának igénye. A 18. századtól kezdődően a népoktatás intézményes bevezetésével egyre szélesebb rétegek számára vált lehetővé az olvasás és az írás is, és kialakult az olvasási kultúra rétegzettsége: elvált egymástól a magas- és tömegkultúra, amelyre a legpregnánsabb példa a szépirodalom és a ponyvairodalom kettőssége. Mindez szükségessé tette a nyomtatott szövegek kiadásának szabályozását, és ekkor alakult ki egy új szegmens: a könyvipar és a sajtó, benne a kiadóval, amely nemcsak a gyártással és a terjesztéssel foglalkozott, hanem egyfajta szakmai előszűrést is végzett. A 19. században kezdődött meg a technikaimédium-alapú információátadás hálózatosodása. A tömeges méretű könyv- és periodikaterjesztés segítésébe bekapcsolódott a könyvesboltok és a hírlapárusok mellé a postaszolgálat. 1850 és 1950 között zajlott le a tájékoztatás globalizálódása, amely a 20. század elejétől új médiumok belépésének is köszönhető. A posta szolgáltatásaiban a magánlevelek, könyvek, hírlapok kiszállítása mellett megjelentek a telekommunikációs szolgáltatások, úgymint a távirat és később a telefonálás (Barbier g Lavenir, 2004). A személyközi távolsági üzenetátadás ideje tehát a minimálisra redukálódott: a távirat írásos, esszenciális narratívum volt, a telefonbeszélgetés pedig kiépített hálózaton keresztül bonyolított, szimultán idejű szóbeli párbeszédre adott lehetőséget. 3.1. A 20. századi tömegkommunikáció narrációinak jellemzői A századforduló új történetmesélő találmánya a mozgókép és a rádió. A rádió folytatta a periodikák tömegkommunikációs konvencióit: a friss híreket narratív keretben tálalta, és a lapokhoz hasonlóan folytatásos rendszerben közölt elbeszélé
