Oldal 31 [31]
OCR
30] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban ténetet rekonstruálni, hogy már van előzetes sémakészlete a vásznon látott elbeszélés tér-idő dimenziójáról, műfaji, stiláris jelrendszeréről. Ezeknek a segítségével tudja megalkotni a néző a filmelbeszélés világát (diegetikus tér). A narratív struktúra olyan szabályrendszer, amely egésszé szervezi a történet összes szereplőjét és eseményét, az események tér-időbeli és oksági elrendezését segíti. „A »narrativ sema« a tudás olyan szerveződése, mellyel a befogadó előzetesen rendelkezik, és amely döntő szerepet játszik a narratív mintázatok felismerésében, elrendezésében és emlékezetben tartásában. A narratív séma a következő összetevőkből áll: 1. a helyszín és a szereplők bevezetése (kivonat vagy prológus); 2. a tényállás magyarázata (orientáció, expozíció); 3. kezdeti esemény; 4. a főszereplő érzelmi megnyilatkozása vagy céljának megállapítása; 5. bonyodalmak; 6. megoldás; 7. reakciók a megoldasra (epilögus).” (Füzi, 2006, p. 10) Branigan (2013) narratolögiai megközelítésében azt vallotta, hogy a történet a narráció jelzésrendszerén keresztül jut el a befogadóig, aki addig nem tudja a történetet rekonstruálni, amíg a film kétdimenziós jelzésrendszerének a konvencióit el nem sajátítja. Grodal (1997) úgy vélte, hogy a narráció érzelmi hatását nagyban befolyásolja az is, hogy a befogadó milyen műfaji elvárással közelít a filmhez. Példaként olyan jelenetet említ, amelyben a hős csapdába esik - ennek a jelenetnek a hatása sírás, ha a néző a melodráma felől értelmezi, nevetés, ha a vígjáték felől, és borzongás, ha a horror felől. A néző akkor érti a filmnarrációt, ha a film cselekményének eseményeit attól függetlenül tudja történetként értelmezni, hogy azok milyen sorrendben követték egymást az elbeszélésben, valamint megérti, hogy a filmen a cselekménybonyolítás több szálon bontakozhat ki. A filmi elbeszélés struktúrájának elemzésekor ugyanakkor figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a filmnarráció általános szabályai nem érvényesek az egész audiovizuális univerzumra, mivel a klasszikus elbeszélőformák a 20. század második felétől kiegészültek alternatív formákkal is, ami egyrészt visszavezethető a tudatos rendezői döntésekre is, ugyanis -— különösen a posztmodernitásban - a rendezők szándékosan térnek el a klasszikus filmelbeszélés szabályszerűségeitől. A másik ok az, hogy számos új narrációközvetítő közeg jelent meg, és a médium (mozi, televízió, számítógép) változtathat az elbeszélés sajátosságain (Kovács, 2002). 3. KOMMUNIKÁCIÓ- ÉS MÉDIUMELMÉLET A történetmesélés médiumainak száma folyamatosan bővül, azonban Donald kulturális evolúciós elméletéből kiindulva a médiumok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Történeti perspektívában a médiumok használata és társadalmi hatása alapján három korszak különíthető el.
