Page 21 [21]
OCR
201] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban a közlés az első szint, amely lehet állító és tilalmazó állítás egy nép hitvilágáról, világnézetéről. A memorat már az egyéni élmény elbeszélésben történő megfogalmazását jelenti. A fabulat a legösszetettebb közlés, amelyben az elbeszélő a történetepizódot költői elbeszélés formájában reprezentálja. Ilyen szöveg a köztudatba átkerült számos monda- vagy mesetípus. Von Sydow tipologizálta a különböző mondafajtákat, és megkülönböztette ezektől az úgynevezett ál-hiedelemmondákat, amelyek csak formai jegyeikben hasonlítanak a mondákra (Von Sydow, 1948; Dömötör, 1969). A mesetípusoknak különböző szövegváltozatai, úgynevezett variánsai léteznek. Néprajzi mesegyűjtők gyakran szembesülnek azzal, hogy a mesemondó saját élettörténetének fordulatait, eseményeit is beleszövi a mesemondásba, és a mesetípusok vázát mint fundamentumot alkalmazza, amelyre felfűzi a rá jellemző retorikai fordulatokkal tarkítva az egyes epizódokat (Bálint, 2014). Más irányt képvisel a folklóralkotások elbeszélésének kutatásában az orosz formalista néprajzkutató, Propp, aki a varázsmese alkotórészeit, azok egymáshoz és az egész elbeszéléshez való viszonyát a növénytanból kölcsönzött morfológiai szemlélettel tárta fel. Propp (1928/1999) vizsgálati módszere az volt, hogy összegyűjtötte az elbeszélések állandó, közös (invariáns) elemeit, és feltárta azok egymáshoz való viszonyát. Propp megállapította, hogy a varázsmese struktúrája egységekből áll, amelyek köré bizonyos motívumok csoportosulhatnak. A motívumok nagyon sokfélék lehetnek, de a struktúra minden varázsmesében ugyanolyan. Propp vizsgálatában a meséket cselekvések alapján tagolta, és minden cselekvéshez egy-egy funkciót rendelt. Megállapította, hogy a mesék ismétlődő elemei közé tartoznak a szerepek, amelyek a cselekvő szerepkörökhöz kötődnek, ezek: a hős, az álhős, az útnak indító, az ellenfél, a segítő, az adományozó, a cárkisasszony és annak apja. Egy szerepkör megfelelhet egy szereplőnek, de előfordul olyan eset is, hogy egy szereplőhöz akár több szerepkör is kötődhet, valamint az is, hogy egy szerepkört több szereplő teljesít be. A szereplőkkel kapcsolatban Propp szerint érdekes az attribútumok, tehát a külső tulajdonságok (kor, nem, külső - esetleg speciális — jellemzők) elemzése is. A mese motívumai helyett Propp azt vizsgálta, hogy a cselekvő személyek milyen funkciót látnak el az elbeszélésben. A funkciók a mese fő alkotóelemei, erre épül a teljes cselekmény. Propp összesen 31 funkciót írt le, melyek között úgynevezett segédelemek teremtenek átmenetet - ilyen például a tájékoztatás, a cselekvések vagy attribútumok ismétlése (általában megháromszorozása) vagy a motivációk (tehát a cselekvésre ösztönző okok és célok) megjelenítése. Propp felosztásában a funkciók többsége ellentétpárokat alkot (például küzdelem-győzelem, hiány-hiány megszüntetése). Hasonlóan Propphoz, Lévi-Strauss (1955) is szövegek strukturális elemzésére vállalkozott. Ő a mítoszelbeszélések alapegységének a mithémát tekintette, és vizsgálatai során erősen érvényesítette az etnográfiai nézőpontot. Nemcsak az elbeszélés mélyszerkezetét írta le, hanem azok elbeszélésben és a mitikus gondolkodásban betöltött szerepének feltárására is vállalkozott. Barthes és Duisit (1975) már más szempontból differenciálja a történet funkcióit. A magfunkciók a történet megértése szempontjából kardinálisak, ezek adják annak vázát, kihagyásukkal értelmezhetetlen a szöveg. A kardinális funkciók a történet részletei szempontjából fonto
