Oldal 14 [14]
OCR
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 13 A memóriában tárolt, célok alapján rendszerezett forgatókönyvek azonban nem azonosak az elbeszélt és elbeszélendő történettel. A történetmesélés ugyanis alkotás és emlékezés egyszerre. A koherens elbeszélések létrehozása hozzájárul ahhoz, hogy az emlék megmaradjon az emlékezetben, mivel miközben történetet alkotunk, egyben reflektálunk is az eseményekre és összefüggéseket teremtünk. A történetalkotás folyamatában az élményeket egységekbe szervezzük annak érdekében, hogy azok észszerű időn belül elmesélhetők legyenek, és az események raktározásában és előhívásában segít, ha érzelmi tapasztalat is társul hozzájuk (Schank, 1999). 1.2. Egyéni és kollektív emlékezetkonstrukciók Az önéletrajzi emlékezet fogalmilag strukturált: időbeliség és narratív rendszer van jelen benne, ami hozzáférhetővé és rekonstruálhatóvá teszi az emlékeket. A személyes múlt eseményeinek narratív megjelenítése az autobiografikus szelf, azaz az en tudatos, történeti élménye, amely elsősorban szociális interakciókban, barátokkal, családtagokkal folytatott beszélgetésekben mutatkozik meg, legyen szó a közeli vagy távoli múlt eseményeinek rekonstruálásáról. Az események felidézésével megteremtjük annak a személyes történetét, aki mi magunk vagyunk, jelentést adunk az eseményeknek, és felvázoljuk a számunkra fontos szociális viszonyrendszereket. Az emlékek felidézése és interpretálása a jelen helyzet és a változó célok függvényében változhat (Fivush, 2019). Az életesemények rekonstrukciójában és narratív megfogalmazásában kulcsfontosságú elem a kontextus felidézése is. Az események szervezése ontológiai kategóriák alapján, tematikus egységekben valósul meg. A cselekvő személyek, a helyszín, az idő, a tárgyak, valamint a cselekvés és az ezzel kapcsolatos gondolatok is megjelennek az emlékek elbeszélésében (Király, 2007). Az önéletrajzi visszaemlékezés igazi vázát az életszakasz-struktúra alkotja (Schacter, 1996), ez az emlékrekonstrukció tematikus kerete, amelyben megjelennek az önéletrajzi visszaemlékezés jelenetegységei. Egy közös eseményre a résztvevők különbözőképpen emlékeznek vissza, mindenki más - számára valamiért különleges, nem rutinszerű - momentumot emel be az elbeszélésébe. Az emlékeket torzíthatja ugyanakkor az idő múlása, a mások elbeszéléseiből vett elemek, valamint a visszaemlékező előzetes tudása, előítéletei és érzelmi állapota is. A traumatikus események történetmagja és kontextuális kerete általában pontos szokott lenni, a torzulások csak az apró részletekben találhatóak meg. Az óvodáskorú gyermekeknek meggyűlik a bajuk a forrásemlékezettel, és történetmesélésük erősen befolyásolható szuggesztív kérdésekkel, valamint az ilyen életkorú gyermekeknél találkozunk a konfabuláció jelenségével is, amikor a képzelt események reális keretben jelennek meg vagy keverednek valós eseményekkel (Schacter, 1996). Az 1980-as években bekövetkezett úgynevezett narratív fordulat a pszichológiában egészen új megközelítésmódot hozott: a vizsgálat tárgya az elbeszélések nyelvi struktúrája lett. Az irányzat alapfeltevése szerint a nyelv a jelentésformálás, ezáltal
