OCR
8 ] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban A harmadik rész nyolc fejezetben tárgyalja, hogyan hasznosíthatóak a narratív struktúrák a felsőoktatás kutatásaiban. Az első fejezet mutatja be azokat a kutatásokat és a hozzájuk kapcsolódó vizsgálati módszereket, amelyek az élettörténeti elbeszéléseket elsősorban forrásnak tekintik, majd a második fejezet az - elsősorban - irodalmi és filmi narrációk (hatás)vizsgálatának módszereit és mérési eszközeit tematizálja. A következő fejezetekben a kutatások harmadik csoportja kerül fókuszba, mégpedig azoké a kutatásoké, amelyek a történetmesélésre mint művészetalapú részvételi kutatási módszerre tekintenek, és a kutatási folyamatot és magát a narratív produktumot is az elemzés tárgyának tartják. A könyv külön fejezetekben tárgyalja az oral history kutatás és a digitális történetmesélés módszertanának jelentőségét a történeti szemléletű tudományágakban, majd az utóbbi eljárást részvételi akciókutatásként értelmezve járja körbe annak alkalmazási területeit. Ebben a részben kapnak helyet a videójátékok fejlesztő hatását feltáró empirikus kutatások és a netnográfia is, amely az internetes tartalmak, azon belül is a web 2.0-ás platformokon megjelenő narratív struktúrák társadalomtudományos vizsgálati megközelítéseit foglalja magában. A harmadik részt a digitális forrásokkal és a digitális eszközhasználaton alapuló kutatásokkal kapcsolatos etikai és jogi dilemmákat feltáró fejezet zárja. A kötet negyedik része a nagy tanuláselméletek és különböző tanulási modellek segítségével mutatja be, hogy a történetmesélés integrált médiakörnyezetben milyen új dimenziókat nyit a 21. századi tudásátadásban. Az első fejezet a digitális eszközökkel megvalósuló történetmesélést elsősorban a konstruktivista és a konnektivista tanuláselmélet fogalmai alapján értelmezi, majd a második fejezet feltárja a digitális narratívaalkotás kognitív és érzelmi-akarati tényezőkre gyakorolt hatását. A következő harom fejezet a digitalis torténetmesélést a Bloom-taxondmia, a SAMR- és a PICRAT-modell, valamint nemzetk6zi keretrendszerek (DigCompEdu, ISTE, 21. századi készségek rendszere) segítségével értelmezi. Az utolsó fejezet pedig a történetmesélés és a tömeges online kurzusok (MOOC-ok) összekapcsolódási lehetőségeiről szól. Az általános jellemzők feltárása után az ötödik, záró rész bemutatja azokat a hazai és nemzetközi jó gyakorlatokat, amelyek a felsőoktatás különböző szakterületeinek képzési rendszerébe szervesen illesztik be a digitális narratívumok elemzését és als kotását. Az oktatók ötleteket találhatnak arra nézve is, hogy hogyan integrálhatóak a 21. szäzad üj tôrténetmesélési konvenciéi módszereik és szemléletmódjuk frissítése érdekében az üzleti képzés, a bölcsészettudományok és a művészeti felsőoktatás, valamint a társadalom- és egészségtudományok területén. A képzési területek tárgyalásából szándékosan kimaradt az informatika, hiszen a könyv épp azt kívánja demonstrálni, hogy a nem professzionális, tehát felhasználói szintű digitális eszközhasználat hogyan állítható a felsőoktatási kutatások és az oktatás szolgálatába.