Oldal 63 [63]
OCR
Szintén az iskolai gyakorlat elméletét erősíti a források iskolás jellege is, ami különösebb filológiai kutakodás nélkül is feltűnő. Eiseler versének amúgy sem sok antik történelmi alakját Plutarkhosz Párhuzamos életrajzaiból vette. A kimber háború hősére, Caius Mariusra való utalása, valamint Marcus Claudius Marcellus híres párviadalára a gall királlyal, egyértelműen a görög történetírótól származik. Éppúgy, ahogy Gnaeus Pompeius Magnus hőstetteinek felemlegetése is.? A római katonai szakszavak használata se tévesszen meg minket. Jó példa erre a manipulus kifejezés. Ezt olvashatta Liviusnális, sőt Vegetiusnál is (ez utóbbi, legalábbis Eiseler olvasottságát feltételezve, kevésbé valószínű), mégis a legvalószínűbb, hogy ezt is Plutarkhoszbél szedegette dssze.** Ha jobban megvizsgáljuk Eiseler költeményét, akkor az derül ki, hogy költőnk akár az asztalán heverő három-négy könyv segítségével is összedobhatta epinicionját. Plutarkhoszon kívül a következő szerzőket lehet pontosan beazonosítani: Vergilius, Servius és Ovidius. Nincs olyan mitológiai és geográfiai utalás, amely ne lenne meg ebben a kéthárom iskolás alapműben. (Ez nem jelenti azt, hogy ne használhatott volna fel mást is, csak arra célzok, hogy elméletileg ez a pár könyv is elég lenne az iskolapadból ahhoz, hogy megírja ezt a győzelmi éneket.) A következő felsorolásban azért nem adok meg pontos forráshelyeket, mert minden egyes esetben több tucat találatot kéne felsorolnom. Aonidák: számtalan szöveghely Vergiliusnál, főleg Serviusnál és Ovidiusnal. Phoebus: nagyon gyakori, közhelyes jelzője Apollónnak, bárhol olvashatta, de százával találhatók szöveghelyek a fenti három szerzőnél. Pierides: szintén sok szöveghely mindhárom szerzőnél. Aurorával kapcsolatban is számtalan szöveghelyet találhatunk, mégis az aurorai haj (Aurora capillis) miatt Ovidius Metamorphosese (5.440) a legvalószínűbb. De pontosan olyan kontextusban, ahogyan Eiseler használja, sok szöveghelyet fedezhetünk fel Serviusnál is. Syrzis: föleg Serviusnál több tucat szöveghely, de Ovidiusnál is akad. A Bacchusra és így a borra utaló Lyaeus kifejezés két tucat helyen olvasható, főleg Serviusnál. A Vulcanus kifejezés is érdekes. Szinte biztos, hogy ezt a részt az iskolai alaptankönyv Servius ihlette (In Vergilii Aeneidos libros 3.571.1-3.571.14), ahol a kénes bűzt vulkánok (Vezúv, Etna) felsorolásával magyarázza. Mivel a felperzselt vidéknek nincs a vulkáni kitörésekhez hasonló kénes szaga, ezért Eiseler a su/fur kifejezés használatával talán a mezőkön szétterülő lőporfüstre gondolt, ami ként is tartalmazott. Iskolás technikája itt érhető a leginkább tetten: a vulkánokat egyszerűen Vulcanusszal helyettesítette. Hogy ez tudatos-e és a geológiai értelemben vett vulkán kénes szagával tényleg a lőporfüstre utal, vagy — ha csak a felperzselt földekre gondolt — képzavar, eldönthetetlen. A fenti példák felsorolása ismét megerősíti azt a gyanúnkat, hogy ez egy iskolapadon fabrikált házi feladat. Azt is megkockáztatom, hogy epinicionja megírásához elég volt csupán két könyvet használnia, amelyek, ha elég nagy zsebei voltak, még a ruhájában is elférhettek: Servius Vergilius-kommentárját és Plutarkhosz Párhuzamos 32 Prurarknosz 1978: Piirrhosz — Caius Marius II, 143—163 (11-27. szakasz), Pelopidasz — Marcellus II, 51-55 (6-8. szakasz), Agészilaosz — Pompeius I, 1053—1141. 33 PLurarkHosz 1978: Thészeusz — Romulus I, 49 (8. szakasz). 62
