OCR
a májból indul ki és az anyagcserét szabályozza, a pneuma zötikon vagy spiritus vitalis a szívben található és a hőtermelést szabályozza, végül a pneuma pszükbiké vagy spiritus animalis az agyban van és a mozgást, illetve az érzékelést iranyitja. A flogiszton is egyfajta spiritus volt Domby és kortársai értelmezésében: egy olyan matéria, amely a hőtermelés (és nem a hoffmanni értelemben vett hidraulikai jelenségek) segítésével támogatja az élettani folyamatokat. A betegségek kezelésének alapja pontosan ezért más a mechanojatrikus és kemiatrikus medicina szerint: míg az előbbi számára a testnedvek zavartalan áramlásának helyreállítása volt a cél, az utóbbiak a test erősítésére koncentráltak az egyes szerveket átható spirizusok megerősítésének segítségével; mint az utolsó két fejezetből kiderül, Domby is inkább az utóbbi felé hajlott, bár a testnedvek keringésének akkor ismert tanát még értelemszerűen igaznak fogadta el. Minél több //ogiszron található egy anyagban, az annál élhetőbbé válik. Desztilláció, különösen pedig a rektifikáció (ismételt lepárlás) során pontosan ezt a spirifust tudták kinyerni a borból, hogy különlegesen értékes anyagként, elsősorban orvosságként, de akár rosszabb évjáratú borok feljavítására is hasznosíthassák. Mai ismereteink szerint ez a tiszta szesz, ám a korabeli tudósok szerint annál sokkal jelentősebb tényező volt; ezért is nevezték az alkoholt spirizus vini-nek, tehát a bor lelkének, célozva annak spirizusként értelmezett funkciójára, és ezért is nevezték agya ardens-nek, amivel pedig az éghetőségére utaltak. Ez némi bizonytalanságot is okozott a fordításban: nem minden esetben egyértelmű, hogy az alkoholra vagy a borban lévő, az egészséges életfunkcidkat támogató spirifusra gondolt a szerző a disszertáció írásakor, mivel e fogalmat mindkét esetben önállóan is használta; a könnyebb érthetőség okán lábjegyzetben jelezzük a kontextusnak megfeleltethető jelentést. Azt Welsch és Hoffmann is felismerte, hogy az erjedésnek, illetve az aközben keletkező hőnek kiemelkedő szerepe van a tokaji borok jellegzetes íz-, illat- és színanyagainak kialakulásában; erre utalt Domby is. Mindannyian rögzítették, hogy a must erjedése erôteljes részecskemozgassal (osci//atio), ami pedig hétermeléssel jar. Welsch, illetve Hoffmann ebből kiindulva azt a következtetést vonta le, hogy a bor tartóssága és édessége nem a szőlő természetétől, hanem az erjedés módjától: annak intenzitásától és hőmérsékletétől függ, ezért is melegítik a szőlősgazdák a mustot." Domby viszont nem a hőmérsékletet jelölte meg fő okozóként, hanem Becher és Stahl kutatásai alapján a lassú és hosszan tartó erjedés fontosságát hangsúlyozta. Ennek alapja egyfelől az esszencia és az aszú mustjának sűrűsége, illetve édessége, mely eleve meghatározza, hogy később kezdenek erjedni, és ez a folyamat sokkal tovább tart, mint más mustoknál. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Hoftmann (valójában Welsch) értesülései a must melegítését illetően pontatlanok: egykori megfigyelései alapján a helyiek épp az ellenkezőjét tették, mivel az erjedés folyamatát a hideggel lassították. A szüretet követő fagyok beköszöntekor a mustot föld alatti pincékben helyezték el, melyek enyhe hőmérséklete segítette a folyadék letisztulását. Mások viszont külső, felszín feletti bortároló helyeken tárolták a mustot, ahol az erjedési folyamatok az 94 MAGYAR 1996, 238. 131