Seite 128 [128]
OCR
Domby a kevésbé nemes szőlők közül a gemmeát említette, mely lédússága miatt más szőlőkkel összekeverve a must mennyiségének a növelésére szolgál; Matolainál ennek magyar megnevezése Gyöngy-Fejér volt.” Domby azt a helyi megfigyelést is rögzítette, hogy , a régi szőlők termései édesebbek és nemesebbek, ezzel szemben az új szőlők nagyobb száma növeli ugyan a bor mennyiségét, de annak nemességét csökkenti" Erdekes - és bizonyára napjainkban is megfontolandó — kijelentés ez, melynek mentalitástörténeti vonatkozásai is vannak, tekintve, hogy megközelítőleg ötven évvel Domby vizsgálódásai előtt ugyanaz a Daniel Fischer, aki a tokaji föld gyógyhatásairól írt doktori disszertációt, még wittenbergi diákként, 1716-ban arról értekezett: igaznak kell tartani a hegyaljaiak megfigyelését, hogy az 1715. évi rossz termést a boszorkányok ármánya okozta." Érdekesség, hogy Domby a talajszerkezet összetevőinek növényekben való megjelenését nem minden esetben fogadta el kritika nélkül, már amennyiben Johann Adam Raymann kísérletével cáfolta meg a hegyvidéki földek egyébként létező aranytartalmának jelenlétét a tokaji szőlőszemekben. Az aranytartalmú hazai szőlők legendája középkori eredetű." Kezdetben a szőlőknél növő aranyindákról és aranyvesszőkről írtak külön tájegység említése nélkül (Petrus Ranzanus (1428-1492)) vagy a szeremsegi szölökkel kapcsolatban (Galeotto Marzio (1424-1497), Antoine Mizauld (1510-1578), Fortunatus Licetus (1577-1657)).” A hagyomäny szerint Paracelsus (1493?-1541) is vizsgälta a tokaji szölök aranytartalmät, ezt azöta mär többszörösen cáfolták." Az aurum vegetabile, tehát a növényekből kinyerhető arany létezésének és bizonyításának vágya a XVII. század második felétől egyre inkább a tudományos diskurzusba került; ekkor már a bogyókban látható aranyszemcsékről is tudósítottak. Az első kötet, mely ténylegesen a hegyaljai szőlők vonatkozásában tárgyalta e jelenseget, a boroszlöi orvos, Philipp Jacob Sachs von Löwenheim (1627-1672) volt, aki az 1661-ben kiadott Ampelograpbia című kötetében több erre vonatkozó adattal is szolgált." Marton Henrik Franckenstein eperjesi orvosra, illetve Held Máté, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem udvari orvosára hivatkozott, akik levélben, illetve személyesen igazolták neki a tokaji aranyindák és aranyszemcsés (funiculi /Dratt) szőlők létezését. Egy későbbi értekezésében, szintén Franckenstein elbeszélésére való hivatkozással egy Walpataky nevű nemesembert is említett, akinek a vincellérje 73 Maroraı 1744, 13. A gemmeät gyöngyszölö vagy gyöngyfehér néven ismerjük; a borvidéken már nem termesztett szölöfajta. 74. Dompy 1758, 25. 75 FiscHer 1716, 4-5. Läsd Tarnaı 1956, 38. 76 HorvÂrTx 1895.; BaLAssA 1991.; Macvar 2010. 77 MAGYAR 2010, 149.; Boros A. 2007, 61-63. 78 MAGYAR 2010, 151; Monox 2017. ADAMIK 2017. Érdekesség, hogy az 1771-ben megjelent kötet (De Hermetische Nord-Stern) 5. fejezetében megjelent, tévesen Paracelsusnak tulajdonított, az aranytartalmú szőlőkről szóló szövegrészletben hasonlóképp jelenik meg a napfény által a szőlőtőkébe, onnan a borba jutó aether szerepének hangsúlyozása a tokaji borok kiválóságának okaként, mint Welschnél (és Hoffmann-nál). E szöveget az ismeretlen szerző valójában 1769-ben írta. ADAMIK 2017, 137—138. 79 Sachs 1661. 127
