OCR
felé. Ez a közbülső hely igen alkalmasnak bizonyul arra, hogy a szőlőket befogadja. A melegebb síkságnak ez a közelsége, a hideg hegyek nagyobb távolsága igen hathatós segítség, amellyel a gondoskodó természet ellátta ezt a helyet, hogy megérlelje és nemesítse a szőlőfürtöket. Ha a síkságról érkező igen meleg levegő újra kiszárítja az esővízzel átitatott földet, a Kárpátok hegyeiből fújó hűvös szél feléleszti a Nap hevétől perzselt szőlőszemeket; ha az innen érkező déli szél a szőlőfürtök éréséhez kiváló segítséget hoz, az onnan érkező északi és északkeleti szelek pedig kisöprik a levegő borultságát és gátat szabnak annak, hogy túlságos forróság legyen; ha kánikula idején pedig az állatok és növények minden neméből, valamennyi folyóból és tóból, a Tisza és a Bodrog vízfelszínéről származó igen finom pára túl nagy mennyiségben szökik a levegőbe, a nappali hőséget nemsokára ismert cserével éjjeli, többnyire a Kárpátok hegyeiből származó hideg váltja fel, s ennek révén a légkörben tartózkodó pára öszszesűrűsödik, cseppekbe gyűlik, és harmat formájában bőségesen leszáll és a földet termékennyé téve a szőlők legnemesebb táplálékává válik. De mivel valójában a hideg nagyon gyakran okoz nehézségeket, miként az lentebb világosabban kiderül majd, mivel a Kárpátok hegyei gyakran teszik a levegőt jóval kegyetlenebbé, az éjszakákat a kelleténél hidegebbekké, mivel az onnan érkező hevesen viharzó szelek mindent megfagyasztó és az éretlen szőlőfürtöket megsemmisítő hideget hoznak, ebből is nyilvánvaló, hogy a déli irányba nyitott vagy attól alig eltérő szőlőket előnyben kell részesíteni a többiekkel szemben. Ezeket ugyanis a hegyek a hátukkal védik a Kárpátok támadásaitól, a földjüket pedig a nap déli sugarai és a déli levegő jobban felmelegítik, ezért jobban tűrik az északi szél fenyegetéseit és a túlságosan hideg levegőt. A Tokaji-hegyen a legbővebben termést adó déli irányba néznek a legnevezetesebb szőlőhegyek, a Mézes Málé és a Szarvas. Hosszas tapasztalatukra alapozva a polgárok máshol is rájöttek erre, így az északhoz közelebbi hegyoldalakon zordon erdőknek hagytak helyet, a déli irányhoz jobban közelítő részeket választották a borszőlők számára. Így tehát nagyon helytálló Matolai úr megfigyelése, hogy azok a lejtők, amelyek keletre, nyugatra és északra néznek, gyengébb termést hoznak." Megfelel a valóságnak az a régebbi, az Annales medico-physici Wratislaviensesben található beszámoló, amely arról tudósít, hogy a délre tekintő hegyeink borai a legnemesebbek. Úgy tűnik, az idő tájt alaptalanul szállt ezzel szembe Bátsmegi úr," mikor azt állította, hogy aki ezt írta, az nem volt ennek szemtanúja, és ezekkel a szavakkal cáfolta állítását: , Múlt évben, tudniillik 1718-ban jómagamnak olyan édes boraim lettek az északi szőlőkből, hogy édességük miatt alig lehet meginni őket. Amelyek pedig közvetlenül a Napnak voltak kitéve, nem sok édességet mutatnak, hiszen inkább fanyarok. Ugyanezt máshol is meg lehetett figyelni." Ám ennek a tetszetős, egy év tapasztalatából merített érvének ugyanezen férfiú a következő oldalon — nem tudom, milyen indíttatásból — ellene is mond. Arról ír ugyanis, hogy a Tokaji-hegy Tokajtól Tarcal felé tartó vonulata a legnemesebb borokat termi, ez azonban valójában délre néz. Ezenkívül még azt is írja, 39 MAToLAI 1744, 6. 40 Bácsmegyei István (1689-1735), Gömör vármegye főorvosa. 83