OCR
50 = 3.A NOI SZERHASZNALAT ELHELYEZESE AZ ADDIKCIO ELMELETEIBEN történetéből az is látszik, hogy a felépülés nemcsak a szerhasználati szokásokat, de a nők egész életének átstrukturálását is jelentette a személyes identitás és az interperszonális kapcsolatok területén. A szenvedélybetegségből a felépülésig vezető út alapvető, strukturális változásokat hoz létre a nők életében. 3.2. KLASSZIKUS ÉS POSZTMODERN MEGKÖZELÍTÉS A NŐI SZERHASZNÁLAT MEGÉRTÉSÉBEN Elisabeth Ettore, a női szerhasználat egyik legnagyobb hatású elméletalkotója két alapelvet határozott meg a női szerhasználat vizsgálatában: 1) meg kell értenünk, hogy a társadalmi szerepeknek és nemnek milyen hatása volt és van a mai napig; 2) szükséges megértenünk, módszertani és elméleti szempontból is, hogy a nőknek mint csoportnak milyen szükségletei vannak (Ettore, 1992). Campbell és Ettore (2011) amellett érvelnek, hogy az addiktológia területén még mindig nem megfelelően alkalmazzák a társadalmi szerepek és nemek meghatározó aspektusait, ami ahhoz vezet, hogy a nők speciális igényei nem lesznek elismerve az ellátásban. A drogokat vagy alkoholt , társadalmilag nem elfogadott módon" használó nők még a feminista mozgalmak számára is , bukott" személyek. Campbell és Ettore (2011) bevezetik az ,,addiktologia nemiesitése/genderizalasa” (,,gendering addiction”) fogalmat, amelynek segítségével a kritikai feminista elmélet és a reflektív kutatási gyakorlatok felismeréseinek alkalmazására hívják fel a figyelmet. Az addiktológiai problémák klasszikus megközelítésében a nemmel (és már társadalmi egyenlőtlenséggel) összefüggő tényezők láthatatlanok maradnak, s habár a klasszikus megközelítéshez képest a posztmodern (lásd 3. táblázat) alkalmasabb arra, hogy értelmezze a női szerhasználatot, Campbell és Ettore (2011) újfajta megközelítést javasolnak: a klasszikus és a posztklasszikus megközelítést (lásd 4. táblázat). Az utóbbi szerint ezek a paradigmák egyszerre jelen lévő, egymást támogató tudásmódok, amelyek meghatározzák a szakértelmet, a képességeket, az oktatást, a tapasztalatokat és a szóhasználatot. A klasszikus megközelítés megnehezíti a genderspecifikus ellátórendszer fejlesztését, hiszen alapvetően a , beteg egyénnel" foglalkoznak, és nem a közösség vagy a társadalom hatásaival. Ebben a folyamatban a társadalmi nemhez köthető jellemzők szinte láthatatlanok, semlegesítettek, hiszen a probléma le van szűkítve az agyi szerkezetek és folyamatok szintjére. A posztklasszikus megközelítés reflektál a társadalmi egyenlőtlenségekre és a probléma interszekcionalitására is (rassz, etnikum, osztály, társadalmi nem, szexualitás, a szerhasználat szubkulturális meghatározói). Vagyis egyszerűen elismeri azt, hogy a , kontextus" (context, Coomber-South, 2004)