Seite 49 [49]
OCR
48 m 3. A NŐI SZERHASZNÁLAT ELHELYEZÉSE AZ ADDIKCIÓ ELMÉLETEIBEN Brown (2002) beszámolója szerint az Amerikai Egyesült Államokban a női szerhasználat kezelése sokáig gyerekcipőben járt. Kiemeli, hogy bizonyos függőségek csillapítására más és másféle drogokat írtak fel (például kokaszirupot a morfinfüggőségre). Az iratokból úgy sejthető, hogy a 18. század végén már felbukkant az az elképzelés, hogy speciális intézményeket hozzanak létre az alkoholizmus kezelésére. A 19. század második felében és a századfordulón több mint száz ilyen intézményt nyitottak meg, habár White és Kilbourne (2016) megjegyzi, hogy ezek nagy része önsegítő jellegű ellátás volt. A kúrák ára változó volt, de a rászorulók ingyen vehették igénybe. A férfiaknak 2-4 hétig tartott a kezelés, viszont a nőknek 2-4 hónapig (Brown, 2002). Feltételezhetően az volt az elképzelés, hogy a nőknek több időre van szüksége a felépüléshez. Ezek az intézmények általában nem hoztak túl sok sikert a függőségek csökkentésében. A századfordulón több olyan központ jött létre, amely korszerű módszerekkel próbálta ellátni a függőket. Ezek közül a Keeley Intézet volt a leghíresebb (Brown, 2002). Amikor betiltották a drogok használatát, akkor a büntetőrendszer részeként lehetett igénybe venni a központokat, ilyen volt pl. a Clinical Research Center, amely 1935-ben nyitotta meg kapuit, és 1941-től fogadott nőket is. A kezelési programok az 1950-es, 60-as években kezdődtek, ezek közül az egyik első volt az 1956-ban induló Dia Linn. A nőket továbbra is diszkriminálták, úgy gondolták, több időre van szükségük, nehezebb volt ellátáshoz jutniuk (Buxton, 2008). A drogfüggőség kezelése az 1950-es években kezdődött, ezen belül két komoly próbálkozás volt: az egyik a metadonfenntartó kezelés, a másik pedig a terápiás közösségek programja (TC, therapeutic community). Az elsőben a helyettesítő terápiával, metadon segítségével végezték a munkát. A második egy teljesen drogmentes, rehabilitációs program volt. Ez utóbbi azonban a sérülékeny nőknek tartós lelki bántalmakat okozhatott, mert például büntetéseket is alkalmaztak a terápia során (Brown, 2002). Az első önsegítő csoport a Marta Washington Egyesületnek köszönhetően jött létre 1841-ben, New Yorkban. Ez arra bátorította a nőket, hogy legyenek absztinensek, vagy egyáltalán ne használjanak alkoholt az otthonukban. Ez a szerveződés a mértékletességi mozgalom részeként jött létre, és nők vezették. A 19. század végén a Keleey Liga jött létre. Mindkettőben férfiakat gyógyítottak. Az anonim alkoholisták (AA) önsegítő csoportok mozgalma szintén férfiak által alapított formáció, ennek első időszakában viszont elindult egy kezdeményezés: az alkoholbetegek feleségei alkoholbeteg nőket is befogadó női csoportot alapítottak. Érdemes megjegyezni, hogy a Névtelen Alkoholisták Az alkoholizmusból felépült sok ezer férfi és nő története című kiadványában a feleségeknek szóló fejezet (lásd 1. illusztráció) a párkapcsolati erőszak
