Oldal 48 [48]
OCR
3.1. A NŐI SZERHASZNÁLAT KEZELÉSÉNEK TÖRTÉNETE - A SZÉGYEN TÖRTÉNETE ® 47 hosszabb ideig szedjék. A 19. század végére az ópium- és morfinfüggők többsége nő volt az Amerikai Egyesült Államokban. A kokain is népszerű volt a gyógyszeriparban. A heroin a morfin és ópium biztonságos alternatívájaként került be a piacra, mivel az 1800-as évek végére már nyilvánvalóvá váltak a drogok káros hatásai. Az anyákat felelősségre vonták a babák függőségeiért. Ezek hatására az 1914-es Harrison Act-törvény megtiltotta az orvosoknak az ópiátok felírását. Nagyon fontos lépés volt ez, hiszen a nők legtöbbször férfi orvosaik közreműködésével váltak függőkké. Ezzel az ópium fogyasztása lecsökkent, viszont az alkoholé nőtt. Az orvosok továbbra is felírtak nyugtatókat alvászavarok esetén, valamint fogyást segítő amfetaminokat - még az 1960-as években is. Az 1990-es években viszont a HIV-/AIDS-jelenség felismerésével egyértelmű lett, hogy a nők drogos férfiaktól való függése is halálos lehet (Buxton, 2008). A második világháború utáni társadalmi változások hatására a nők egyre függetlenebbé váltak, és az alkohol is népszerűbbé vált körükben (Brown, 2002). Az alkoholkereskedelmi cégek érzékelték az új klientúrát, és a vezető női magazinok elkezdték reklámozni a vonzó nőket egy pohár itallal a kezükben (Holmila-Raitasalo, 2005). Mindezzel párhuzamosan egyre inkább felismerték, hogy terjed a problémás alkoholhasználat a nők között. Az 1970es években 3:1-hez vagy 4:1-hez (attól függően, hogy milyen kritériumokat használtak) volt a férfiak és a nők az aránya, míg ez az arányszám a hatvanas években még 5:1-hez volt (Holmila-Raitasalo, 2005). A függőséget övező társadalmi stigma az 1970-es évekre lassan csökkenni kezdett, de az 1980-as és 1990-es években újra felerősödött. Az Amerikai Egyesült Államokban a nixoni politika hatására jelentősen megnövekedett a nemcsak a drogügyekkel, hanem pusztán az addikcióval összefüggő szabadságvesztések száma (White-Kilbourne, 2006). A szerhasználó és függő nőket érintő stigmatizációt két mítosz táplálta: fékezhetetlen a szexualitásuk, és rossz anyák. Ez utóbbi mítoszon sokat rontott 1980-as években kezdődött morális pánik jelenség a „crack-bebikröl” (kokainhasználó várandós anyák újszülöttjeinek tünetegyüttese), amely egy média általi téves értelmezésre alapozva (a tünetek nagy része, pl. az újszülöttek alacsony születési súlya, ugyanis valójában nem a kokainhasználattal volt elsősorban összekapcsolható) hosszú évtizedekre negatívra hangolta a váradós szerhasználók iránti attitűdöt a szakmai és a közbeszédben egyaránt (n. b. Atkinson magyar nyelvű Pszichológia tankönyvében 1995 és 2002 között olvasható volt, és az átdolgozott kiadásban is csak 2005 után került törlésre, az ún. crackbébi-jelenség, amelynek orvosi szempontból való abszurditásáról Coles [1993] már jóval korábban írt).
