Seite 44 [44]
OCR
2.2. AZ ADDIKCIÓ ETIOLÓGIÁJÁNAK MODELLJEI m 43 tói társadalom bizonyos fajta hedonizmust támogat, míg egy másik fajtát tilt (Mugford, 1991; Race, 2005). Az addikció támogatott addig, amíg az a legális szerekre vonatkozik (pl. reklámok, amelyek az , addikció mitoszaval” adnak el árucikkeket, tevékenységeket, pl. ,egy sosem elég” csokolädérekläm). A fogyasztás identitásképző helye is egyre erőteljesebb. A tradicionális társadalmi struktúrák elhalványodnak, s az egyre individualizálódóbb társadalomban az emberek az identitásukat sokszor a fogyasztási választásaikból és azok szimbolikus jelentéséből rakják össze (Measham-Brain, 2005; Petersen-DavisFraser-Lindsay, 2010). Ugyanakkor a kapitalista társadalmak kormányai egyre inkább képesek kontrollálni az állampolgárokat a megfigyelés és monitoring modern lehetőségeivel (Hayward, 2002). A fiatalabb generációnak kevesebb a szabadsága az élet legtöbb területén, mégis sokkal több a fogyasztási lehetősége, mint bármikor korábban. Az intoxikáció kultúrájában (Measham-Brain, 2005) a fiatalok arra , kárhoztatnak", hogy intoxikálódjanak, de azzal a feltétellel, hogy kezelik az azzal járó kockázatokat, vagyis egyfajta , kontrollált kontrollvesztés” vagy , kiszámítható hedonizmus?" válik lehetővé számukra (Measham, 2004; Szmigin és mtsai, 2008). Measham úgy definiálta a kiszámítható hedonizmus fogalmát, mint egy egyensúlyozó tevékenységet, amelyben a szerhasználó egyszerre tesz erőfeszítéseket arra, hogy elérje az intoxikáció állapotát és elkerülje a nem vágyott állapotot (Measham, 2004). Hayward (2002) szerint az olyan identitáskonstruáló gyakorlatok közepette, amelyek lehetővé teszik a kontrollált kontrollvesztést, a droghasználat (új) motivációja a bizonytalanság és a túlkontrolláltság közötti disszonancia feloldása lehet. Az önkéntes kockázatvállalás (akár droghasználat, akár ejtőernyőzés formájában) olyan lehetőséget adhat, amelyben az emberek kitörnek a kapitalista társadalmak evilági rutinjából (Lupton-Tulloch, 2002). Az illegális drog ráadásul egy olyan formája lehet a lázadásnak, amelyben a használó képviseli az ellenállást a rendszerrel szemben (vö. , ellenszegülő fogyasztás", Ree, 2002; vagy , egészség-ellenállás" Crossley, 2002). 2.3. AZ ADDIKTOLÓGIAI ELMÉLETEK KLASSZIKUS ÉS POSZTMODERN MEGKÖZELÍTÉSEI Az addiktológia elméleteket összefoglalva, megkülönböztethetjük a klasszikus és a posztmodern megközelítést. Ezek a megközelítések az addiktológia tárgyának alakulásával változtak, és párhuzamosan, egymásra hatva vannak jelen a mindennapi gyakorlatban és a kutatásokban. A megkülönböztetés lehetséges, de talán nem ennyire radikálisan szétválasztható a mindennapok
