OCR
40 = 2. AZ ADDIKCIÖ ELMÉLETEI ÉS MODELLJEI nek prevenció vagy kezelés formájában. Alapvetően passzív, kockázatos vagy problémás szerhasználóknak tartja őket, akik veszélyeket hordozó szerhasználói mintázatokkal bírnak (Hunt és mtsai, 2009). Annak ellenére, hogy az örömszerzés a szerhasználat egyik legalapvetőbb motivációja (Jay, 1999; Gossop, 2000), ez teljesen hiányzik a patológiás modellböl (O’Malley-Valverde, 2004; Moore, 2008; Hunt és mtsai, 2009), hiszen ez a diskurzus a szerhasználatot alapvetően , abnormális" és destruktív viselkedésnek tartja. Ez a modell a farmakocentrikus magyarázatokra fókuszál, figyelmen kívül hagyva a társas kontextust, amelyben a szerhasználat zajlik (Zinberg, 1984; Decorte, 2001; Hunt és mtsai, 2009). A szerek tulajdonságait külön kezeli a szerhasználók jellemzőitől, attól a ténytől, hogy a szerhasználat élmények, emberek és a társas-kulturális kontextus által létrehozott konstrukció is (Hunt-Barker, 2001; Hunt-Evans-Kares, 2007). 2.2.2.2. Az ártalomcsökkentés modellje Az ártalomcsökkentés definíciója régóta vitatott (Keane, 2003; Jourdan, 2009). A tágabb definíció, amely magában foglalja a szakmapolitikai és a gyakorlati szempontokat is, a szerhasználat ártalmainak csökkentését jelenti, amely minden személy számára elérhető, és amely minden szakmai irányelvbe bevonható attól függően, hogy mit értünk , ártalom" alatt (Saunders-Marsh, 1999; Hathaway, 2001). Az ártalomcsökkentés szűkebb definíciója nem illeszthető be olyan programokba, amelyekben az absztinencia szerepel (pl. LentonSingle, 1998; Riley és mtsai, 1999). A gyakran emlegetett meghatározás szerint az ártalomcsökkentés legfontosabb célja a szerhasználathoz köthető ártalmak csökkentése és nem a szerhasználaté per se (Lenton-Single, 1998). Az ártalomcsökkentés a patológiás modellel való elégedetlenség hatására alakult ki az 1980-as években az injekciós droghasználókat is sújtó HIV-/ AIDS-problematika terjedése nyomán (Stimson-O’Hare, 2010). Amig a patolögiäs modell alapvetően az injekciós szerhasznälat csökkentését tűzte ki célul, addig e cél mellett az ártalomcsökkentő megközelítés a tiszta tűk és injektáló felszerelések biztosításával is igyekezett akadályozni a vírus terjedését. A már függők további károsodását, izolációját, stigmatizáltságát igyekezett csökkenteni, amellett, hogy a reintegrációjukat, felépülésüket mint további lehetséges célt sem ejtette. A tű- és fecskendőcsere bevezetésével a HIV-fertőzés terjedésének üteme csökkent, így az ártalomcsökkentés a drogpolitikák egyik legsikeresebb elemévé lépett elő (Ritter- Cameron, 2006). Az ártalomcsökkentés modellje a (legális és illegális) droghasználat elfoga