Oldal 408 [408]
OCR
6. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS KORA (1948 UTÁN) Ez a kőkemény pozícióharc azonban, mint Kemény igyekszik bemutatni, tipikusan kompromisszummal zárul. , A túlórázó brigád tagjainak esetében kiszolgáltatottság helyett hatalmi egyensúlyról és kompromisszumos békéről kell beszélni" — Kemény minden bizonnyal sejthette, hogy megállapítása mennyire provokatív lehetett a maga korában."" A helyzet persze minden volt, csak nem idilli: a vizsgált üzem munkásainak mindössze tizede jutott be az elitbe, amelynek keresete , elegendő" volt, ráadásul , nem heti 44, hanem heti isten tudja hány órában. (Papíron ugyanis 70-84 órában, a tényleges valóságban, reméljük, jóval kevesebben.)” (Kemény 1990b/1973:62) Erdemes felfigyelni arra, hogy a szociológus szerző csak a reményét fejezi ki, hogy az elkönyvelt túlóraadatok legalábbis részben manipuláltak. Ha tudatosítjuk, hogy a túlórázók , elit" vagy inkább privilegizált munkáscsoportnak tekinthetők, akkor már nem lepődünk meg a csoport végzettség szerinti vagy gender-eloszlásán sem: ,a munkások átlagosan négyszer annyit túlóráztak, mint a munkásnők [...] A túlórázóknak több mint a fele szakmunkás, és arányuk annál magasabb, minél nagyobb az egy főre jutó túlmunkák száma" — a havi több mint 150 órát túlórázó csoportnak már 6396-a szakmunkás. (Timár 1988:144-—145) Miközben a képzetlen munkások jóval nagyobb eséllyel végeztek a gyáron kívüli, második gazdaságbeli munkát, méghozzá egyre többet, a privilegizált túlórázó (szakmunkások is egyre , sikeresebbek" lettek önmaguk kizsákmányolása terén: a túlórázás 1968-tól az 1970-es évek végéig kétszeresére, 1986ra 3,5-szeresére nőtt," és megközelítette a munkaidő-alap 796-át. (Timár 1988:143-144) A rendszeres túlórázók (az 1980-as években a VGMK-at is beleértve) kb. egymillió embert tettek ki; e csoport legalább egyharmadának aránytalanul hosszú volt a munkaideje. (Timár 1988:279) Ugyanekkortäjt , együttvéve közel 1,8 millió aktív kereső, az inaktívokkal együtt pedig közel 3 millióan végeznek munkát a kisgazdaságokban. A férfiak átlagosan napi 3 órát, a nők nem egészen 2 és fél órát dolgoztak naponta [kiemelés tőlem — D. Cs.]." (Timár 1988:242) Mármint: 2,5-3 órát naponta, a napi 8 órás , első gazdaságbeli" munkaidőn, a munkába utazáson és a házimunka elvégzésén túl. Nyilvánvaló kapcsolatot látok azzal, hogy Magyarországon egyedül ebben — az anyagi-civilizatorikus viszonyokat tekintve gyarapodó -— korszakban csökkent a születéskor várható élettartam. 127 Kemény munkáskutatásai a rendszerváltásig kéziratban maradtak, szerzőjük pedig néhány évvel később emigrálásra kényszerült. 128 Ráadásul: , A statisztikailag nyilvántartott vfizetett túlórákonx kívül a magyar gazdaságban szeles körü gyakorlat a »fekete tülöräzäs«. Ennek mértékéről — a kereskedelmet és a közlekedést kivéve — semmilyen adat nem áll rendelkezésre." (Timár 1988:139) + 407 +
