Seite 202 [202]
OCR
4. KÍSÉRTÉSEK KORA. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA A HORTHY-KORSZAK ELSŐ SZAKASZÁBAN De egyébiránt... [miközben] a közönségesen divatozó európai öltözetnek nagyobb kedveltetését, mint a hazafiatlanság jelét, soha nem tekinthetem, úgy távol vagyok attól is, hogy az ellenkező, azaz nemzetiebb ruhávali élésben vagy durvaságot, vagy egyéb helytelenséget keresnék. Nekem csak célom azt megmutatni, hogy a valódi hazafiság ily külső jelekre nem szorul. (idézi Fábri 2009:31) Igaz, mint egy megjegyzéséből kiderülhet, Párizsban járva Erdelyi is „Attiladolmányban" mutatkozott. A Bolond Miska karikatúrapárja (Bart 2007:265) még az 1867-es kiegyezést előkészítő politikai fordulatot is azzal ragadta meg, hogy a korábbi nyugatias öltözékeket három év leforgása alatt az , ősi" magyar viselet dominanciája váltotta a pest-budai sétányokon. Ami jelen fejezet szempontjából igazán érdekes: a 19-21. században oly jellegzetesnek, oly ősinek tekintett paraszti viselet is a 18-19. században alakult ki. A festetlen bő vászongatyákat is beleértve: A 200 évvel ezelőtti díjlevelek tanúsága szerint már a cselédek is ismerték a posztónadrágot, mely szorosan a testhez simul... A posztóöltözékek, különösen a nadrág viselése — eddig ismeretlen okokból, egyébként országszerte — a múlt [tehát 19.] század folyamán meghátrál a [vászonlgatyaviselet elől, s szerepe ünnepi öltözetté szűkül — ismerik el Fél Edit és Hofer Tamás néprajzkutatók (1997:311), akiknek tradicionalitáshoz fűződő sajátos kapcsolatáról később lesz szó (c 6.4.2). Szabó Zoltán nem vonja kétségbe, hogy létezett valaha egy autentikus népi kultúra (a mindennapi kultúrát és a népművészetet is beleértve), de szerinte ez a modern úri Magyarország korára, amely a dualizmus és a Horthy-kor (1867-1944) legjobb összefoglaló elnevezése lehetne, felbomlott, elveszett, vagy csak torz formákban , élt" tovább. E felbomlásnak részben tünete, részben oka a piaci viszonyok kibontakozása, méghozzá kétféle módon is: 1) Mint az előző alfejezetben említett művében írja: , a népművészet áruvá válik, míg régen a paraszti élet kifejeződése volt. [...] A tardi művészet jelentékeny részében már piacnak dolgozik, ahogy piacra viszi munkáját a tardi summás." (Szabó 1986/1937:156-157) Márpedig, általánosít a szerző a Cifra nyomorúságban: Maga a matyóviselet, mely régi formáiban igaz értékeket mutat, ezzel a , népművészeti" iparral párhuzamosan egyre hanyatlott. A régi matyórózsák, melyekből egy öreg rajzolóasszony még ma is kétszáznál többet tud papírra vetni, szép lassan lekerültek a kötényekről és helyüket bizáncian merev pávatollszerű formák foglalják el. Ezeknek már semmi közük a régi mintákhoz. Végeredményképpen az történt, ami a népdaloke 201"
