Oldal 183 [183]
OCR
DUPCSIK CSABA: A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1990-1G követő mondatokban. De a Trianon után egyfajta kollektív poszttraumás stressz szindrómában szenvedő magyar közgondolkodásban hitelesnek tűnt a sötét prognózis: , a terjeszkedő németek [...] a részleteredmények is kétségbevonhatatlanul igazolják, hogy Dunántúl megismétli Erdély tragédiáját!" (Kovács 1989/1937:97) A németekkel kapcsolatos korabeli demográfiai pánik szakmai megalapozatlanságáról később lesz még sz6 (— 4.3.4). A morälis/politikai problemäk azonban a legkiélezettebb formaban Kovacs Imrénél meriilnek fel. 1937-ben ugyanis a hazai németség, vagy inkább szervezetei, azok tagsága és vezetői egy jelentős része mögött könnyű volt a náci Németország jelentette fenyegetést felfedezni — és utólagosan nézve az ezzel kapcsolatos aggodalmak egyáltalán nem bizonyultak alaptalannak. A teljes magyarországi németség kollektív felelősségre vonása és az ún. sváb kitelepítés azonban morálisan elfogadhatatlan"" — márpedig 1945-ben az ezzel kapcsolatos uszításban Kovács Imre, a kormánykoalíció elvileg befolyásos politikusaként, teljes mellszélességgel részt vett. Ráadásul téves az a gyakori kép, mely szerint antiszemitizmus és németellenesség között ebben az időszakban , átváltási reláció" volt — a két kisebbséggel kapcsolatos ellenérzés, gyakran gyűlölet jól megférhetett egymás mellett. Mint már utaltam rá, a népiek sem voltak mentek az antiszemitizmustól, ,, csak" éppen úgy vélték, hogy mivel politikai vetélytársaik és ellenfeleik tematizaljak, a ,,zsidókérdés" tárgyalásából ki kellene maradniuk. Még akkor is így tettek, amikor morális érzékük szerint helytelen intézkedések ellen kellett volna tiltakozniuk, és ez még arra a Bibó Istvánra is igaz (Ungváry 2012:277), aki később a leghitelesebb (ön)kritikát gyakorolta efölött. (1984/1948) kihasználva megadják a kegyelemdöfést a vonagló dunántúli egykés magyarságnak. A németek szerepe hazánk történetében ismert. Az Árpádok alatt meginduló német bevándorlás a lakatlan területek benépesítését célozta. Királyaink kiváltságokat adtak nekik, és azok hamarosan bele tudtak illeszkedni a magyar állam konstruktiv közösségébe. Megváltozott azonban a helyzet a török háborúk után. Az elpusztított területeket újra kellett benépesíteni, de a bécsi udvar a magyarok ellen is hozta a németeket. A Neoacguistica Commissio a magyar földesurakat kiforgatta ősi jussukból, és a császár hűséges embereinek ítélte oda földjeiket. Az új földesurak németeket telepítettek birtokaikra. Nem nacionalista érzésből, hanem a magyarság elleni gyűlöletből. [Kollonics idézése után — D. Cs.) [...] a XVIII. században már teljes a német világ Magyarországon. Más nemzetiségek is jöttek az országba, és a magyarság arányszáma a XVIII. század végén 409 alá süllyed. De vezetőpozicióját megőrizte szellemi, politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt. A letelepedett németek nem mindenben váltották be a bécsi udvar elgondolásait, sőt... Nem is volt baj a németekkel a háború előtti időkben." (Kovács 1989/1937:93) Különösen visszás, hogy a kormányrendelet valamennyi, 1941-ben magát német anyanyelvűnek valló személy kitelepítéséről szólt, miközben az 1941-es népszavazáson a német anyanyelvűek mintegy harmada magyar nemzetiségűnek vallotta magát, ami „az akkori helyzetben antihitlerista állásfoglalás volt". (Bibó 1995) A sváb kitelepítés ráadásul érveket adott a felvidéki magyarok kitelepítését szorgalmazó csehszlovák kormány számára is. 15 S «132 +
