Oldal 84 [84]
OCR
3. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA A 20. SZÁZAD ELSŐ KÉT ÉVTIZEDÉBEN , szimbiózis" állt fenn. Ezt tulajdonképpen maga Jászi fogalmazta meg a legfrappánsabban egy, a Huszadik Században megjelent programadó cikkében: mi, kik a XIX. század végének és a XX. század elejének szociológiáját és szocializmusát [kiemelés tőlem — D. Cs.]"" tanulmányoztuk: eszmékben egyek vagyunk azokkal, akik a nagy nyugoti demokráciák avantgarde küzdelmeit vezetik. [...] Ezzel szemben a közvetlenül megvalósítandó honi feladatok nem a nagy nyugoteurópai demokráciák mai feladatai. Ott egyre aktuálisabbá válik a polgári demokráciákból a munkásdemokráciákba való átmenet problémája: nálunk elsősorban ezt a polgári demokráciát kell létrehozni [kiemelés az eredetiben — D. Cs.]. Tehat oly valami eljöveteléért kell majd küzdenünk, melynek átmeneti jellegéről meg vagyunk győződve, valamiért, aminek szellemi és gazdasági gyarlóságait már a nyugati tapasztalatokból jól ismerjük [kiemelés tőlem - D. Cs.]. [...] Vagyis... szükséges és fontos, hogy a radikális haladás hívei differenciálódjanak: egy radikális polgári pártra, mely a polgári Magyarország eljöveteléért küzd, és megvalósítja azokat a reformokat, melyek az adott hatalmi viszonyok mellett keresztülvihetők, és egy intranzigens, forradalmi munkáspártra [kiemelések az eredetiben - D. Cs.], mely a munkásosztály legsajátosabb szükségleteit érvényesíti, s szélső propagandájával lehetővé teszi, hogy a polgári radikalizmus lerombolhassa a demokrata haladás akadályait. (Jászi 2006/1907:794) Látható, hogy Jászi hasonló kétlépcsős társadalmievolúció-elméletet fogalmaz meg, mint a korabeli marxizmus: ahol nem létezik ilyen, ott először a polgári demokráciát kell létrehozni, hogy aztán a jövőben e rendszert a proletárforradalom dönthesse meg. Ugyanezt a véleményt osztotta 1917-ben, a februári forradalom után Oroszországban valamennyi politikai erő, a liberálisoktól a mérsékelt szocialistákon át a bolsevikokig — amíg utóbbiakat meg nem győzte a hazaérkező Lenin, hogy azonnal el kell indítaniuk az utóbb újabb forradalomnak kinevezett bolsevik hatalomátvételt. A cárizmus megdöntését támogató többi 66 1993-ban, utolsó történelem szakos szemináriumra járva az ELTE Bölcsészkarán, közismerten az akkori kormánypárt szellemi holdudvarához tartozó tanáromnak felcsillant a szeme, amikor meghallotta, hogy a másik szakom szociológia. Kifejtette, mennyire nem véletlen, hogy a szociológia és a szocializmus kifejezés közös tőről fakad, illetve, hogy mennyire par excellence történelmietlen a szociológia tudománya... Magamban fogalmaztam az ellenérveket, de sosem volt alkalmam a kurzuson kifejteni. Nem vagyok hálás Jászi Oszkárnak, hogy ő a másik irányból, pozitív előjellel, de tulajdonképpen elfogadta ugyanezt a téves tételt. E helyütt említésre — de nem többre — érdemes kérdés, hogy a radikálisok mérsékeltebbek voltak a marxistáknál, vagy éppen hogy radikálisabbak? Lásd Jászi Oszkár levelét Szabó Ervinhez (1905. február 5.): ,És nem lehet azt mondani, hogy mi, 400 000 vagy egymillió szervezett munkás, mi egyedül fogjuk megcsinálni az új társadalmat. Ti, 15 vagy 20 millió, csak ellenünk lehettek. Nem, a változás kikerülhetetlen a tärsadalom minden kepleteben.” (Läsd Litvan-Szücs 1973a:15) 6 S + 83 +
