Page 36 [36]
OCR
1. BEVEZETÉS narratívákkal és normatív-vallásos alapelvekkel szemben a rációt, az emberi értelmet tekintették a legfontosabbnak - teljesen logikus tehát, ha a szociológia gyökereit a felvilágosodás gondolkodói között keressük. Ha viszont az észszerűség, a , józan ész", a racionalitás segítségével próbáljuk vizsgálni a társadalmakat, akkor innentől, valóban, már csak egy lépés volt az az ideológia, hogy a ráció elveinek alkalmazásával meg lehet, sőt, meg kell újítani a társadalmi világot. A felvilágosodás nagy nemzedéke 1789 előtt az emberek fokozatos felvilágosításával vagy egy , felvilágosult zsarnok" alkalmazásával képzelte el a világ jobbítását — , a (Forradalmi) Nép Maga" elképzelés csak ezután lépett a színre. 1789 óta viszont, bizonyos értelemben napjainkig, megoszlik az ideológiai közvélemény: vannak, akik még mindig csodálják, ha mást nem, a forradalom eszményeit, míg mások az ember második Bűnbeesésének tekintik azt. (Mindkét álláspontnak igaza van — és egyiknek sincs igaza. Lásd a következő lábjegyzetben idézett felfogást). Mindenesetre 1789-cel megszületett a felvilágosodás és a forradalom konzervatív kritikája is. Ironikus: bár a múltra, a történelemre, a hagyományokra, a tekintélyekre hivatkoznak, a konzervativizmus a legfiatalabb a modernizációs ideológiák között. Ha a felvilágosodás és a radikalizmus (forradalmiság) irányzatait egy tábornak vesszük, és minden ellenlábasukat konzervatívnak tekintjük — mindkettő rendkívül vegyes társaság, mind intellektuális színvonalát, mind politikai/morális nézeteiket tekintve.? A mi korunk számára is megfontolandó politikai gondolatokat, vérgőzös fantáziálásokat, nagy meglátásokat éppúgy, mint, hm, nem igazán gyümölcsöző eszmefuttatásokat, bőségesen találhatunk mindkét oldalon, nagyon gyakran ugyanannál a személynél is." A forradalmi terror... az Európa-szerte általános szimpátiával fogadott [francia] forradalmat Európa-szerte rémületessé és sok tekintetben meggyűlöltté tette, és a forradalmi terror volt az, amely... létrehozta azt a két teljesen terméketlen emberfajtát, amelybe azóta az európai gondolkodás be van zárva, mereven és reménytelenül: a hivatásos reakcióst és a hivatásos forradalmárt. [...)] A francia forradalom választotta ki az emberiségből ezt a két alapvetően terméketlen emberfajtát: azt, amelyik mindent görcsösen őriz, és azt, amelyik mindent eszeveszetten támad. Se egyik, se másik nem konstruktív. [...] Végeredményben az erőszak, a társadalomban kifejtett erőszakmennyiség ugrásszerű növekedését idézik elő mindketten... A reakciós és a forradalmár az a két emberfajta, amely sötét összeesküvések leleplezésében éli ki magát, akár úgy, hogy a társadalom bajait mindenestül egy sötét összeesküvésnek tulajdonítja; holott gyakorlatilag a társadalomban élő bajok kilencvenkilenc százalékban nem sötét összeesküvésekből, hanem megmerevedett érdekviszonyokból, bizonyos görcsös helyzetekből származnak, amiknek a feloldása, nem pedig az agyonrémisztgetés a legközvetlenebb cél (kiemelések tőlem — D. Cs.]. És ugyanez a reakciós és forradalmár szemlélet az, amelyik a politikai hatalom birtokában szüntelenül összeesküvéseket leplez le, ...hogy aztán azokat égzengés közepette leleplezhesse és elnyomhassa." Bibó István: Az európai társadalomfejlődés értelme. (1986a:42—43) Rousseau Társadalmi szerződése tagadhatatlanul alapmű, ugyanakkor tele van homályos pontokkal, önellentmondásos gondolatmenetekkel, logikai bakugrásokkal (jó példa az agyonértelmezett w À + 35 +
