OCR
I. A KIEJTÉSTANÍTÁS FONTOSSÁGA 4..2. FONTOS-E A HELYESÍRÁS A MID TANÍTÁSÁBAN? 4.2.1. A kiejtés elve A magyar nyelvben a helyesírás több szempontból is rendkívül fontos. A kiejtés elve jellemző nyelvünkre. A magyar nyelv standard változatának írott és beszélt formáiban található magánhangzói 1:1 megfelelést mutatnak a leírt formával. Ezért is nagyon fontos a magánhangzók és a mássalhangzók beállítása még a nyelvtanulás elején (Csonka 2005). Továbbá fontos, hogy a magánhangzók oppozíciójának ismerete nélkül a hangrendi illeszkedés szabályait sem lehet elsajátítani, így a toldalékolási rendszer alkalmazása is bizonytalan lehet (Giay, 1998). A pontos helyesírás elsajátítása elkerülhetetlen és kikerülhetetlen, nem beszélve arról, milyen nagy mértékben könnyíti és segíti a nyelvelsajátítás folyamatát. Azt is érdemes látni, hogy a kezdeti nehézségek és a gyakorlásba fektetett munka hosszú távon megtérül. A kiejtés elve szerint tehát a helyesírás és kiejtés együtt, párhuzamosan, egymást oda-vissza támogatva fejleszthető, és pontos ismerete nagyban könnyíti mind az írásbeli- és szóbeli szövegértést. 4.2.2. A jelentés-megkülönböztető szerep A másik, nem elhanyagolható szempont, a jelentés-megkülönböztető szerep, amely a félreérthetőség kiküszöbölése miatt fontos. A magyar nyelvben egy beszédhang eltérése is a jelentés változásához vezethet. Elég egy magánhangzó rövid vagy hosszú párját felcserélni, máris más jelentést kapunk (pl. kor — kór). A magas és mély párok is okozhatnak gondot (pl. ló — lő), a zártsági fok is nehéz lehet (pl. kor — kar), illetve a labiális-illabiális párok is (pl. tíz — tűz). Nemcsak a magánhangzók, a mássalhangzók is rendelkeznek jelentés-megkülönböztető szereppel. Gondoljunk csak a zöngés-zöngétlen párokra (pl. bor — por), vagy a rövidhosszú mássalhangzók írására-ejtésére (pl. hal — hall). Az ejtés módja szerinti (pl. vár — váll) és az ejtés helye szerinti (pl. kar — mar — var - tar) mássalhangzó-különbségek is jelentősek. További nehézséget okozhat a grammatikai kategóriák megkülönböztetésében megnyilvánuló szerep is, pl. a múlt idejű határozott és a határozatlan ragozás elkülönítésében (pl. tanultak — tanulták, tanultatok — tanultátok). + 30 +