OCR
7. Kapaszkodás a végsőkig " 195 Tekintettel a saját gyengeségükre, az ellenállók a külső segítségben is reménykedtek. Csupán két esetben érte el az örményeket a megmentés. A híressé vált Musza Dagh esetében nagyjából ötezer örmény a hegyekbe menekült a deportálások elől, ahol elbarikádozták magukat. Úgy menekültek meg végül a pusztulástól, hogy egy francia hadihajó felfigyelt segélykérő jeleikre, felvette és Egyiptomba vitte őket." Vanban az örmény harcosok szinte egy egész hónapon keresztül kitartottak. Az volt a szerencséjük, hogy végül 1915. május 5-én az első örmény önkéntes alakulatok elérték a várost, és az orosz hadsereg másnap éppen időben érkezett, mielőtt a helyi ellenállást megtörték volna."7 A rákövetkező két és fél hónapban Vanban még egy örmény kormányt is létrehoztak, melyet a résztvevő káderek első próbálkozásának is tekinthetünk. Ők ugyanis nem sokkal később vállalták a kormányzati felelősséget az első Örmény Köztársaságban (1918-1920) is.#° De az orosz hadsereg nem azért érkezett, hogy örményeket mentsen az Oszmán Birodalomban. Inkább ellenkezőleg, hadicéljaikat szem előtt tartva sokkal inkább akadályozta őket az örmény menekültek garmadája. Az orosz hadvezetés Vanban megakadályozta az örmény előkészületeket az örmény népesség rendezett evakuálására. Amikor aztán az orosz csapatok váratlanul visszavonultak, csak a rendezetlen menekülés maradt mint megoldás, és ez sok emberáldozattal járt." Ennél még nagyobb megpróbáltatásokat éltek meg a szomszédos Bitlis tartomany Mus/Sasun régidjaban élő örmények. Itt már 1915. február elején megkezdődtek az első fegyveres összecsapások. Az örmény forradalmárok hamar feladták azt a tervüket, hogy az egész Mus-síkságot megvédjék, így ehelyett inkább visszahúzódtak minden harcossal, fegyverrel és tartalékkal, valamint ration Dashnaktsutiun 1890/1924, 110-111. o. és az egyes eseteknél feltűntetett források (általában visszaemlékezések). #° Franz Werfel német-zsidó író ezt az eseményt örökítette meg 1933-ban A Musza Dagh negyven napja című regényében. Alig néhány évvel később ez a regény ihlette meg a varsói gettó zsidó felkelőit. Auron, Yair (2009): Tbe Banality of Indifference: Zionism and the Armenian Genocide, New Brunswick / London, 293-311. 0. #7 Vasbouragan, 15-77. 0. #°% Vasbouragan, 78-84. 0. # Ter Minassian, Anahide (2000): Van 1915. In Hovannisian, Richard G. (szerk.): Armenian Van/Vaspurakan, Costa Mesa, 209-244. 0., itt: 239-243. 0.; Dasnabedian: History of the Armenian Revolutionary Federation Dashnaktsutiun 1890/1924. 113. 0.