OCR
6. Oszmán pozicionálás és a közügyekben való részvétel igénye « 165 dalomhoz. Különösképpen az orosz hadüzenetről szóló, 1877. április 25-i parlamenti vita révén nyerhetünk bepillantást álláspontjukba, valamint az oszmán belpolitikai helyzetbe.77 Legelőször az tűnik fel, hogy milyen sok örmény képviselő vett részt ebben a vitában. A 24 férfi közül, aki a vita során felszólalt az ülésteremben, heten örmények voltak. A vitát azzal nyitották meg, hogy felolvasták az orosz hadüzenetet, valamint az erre adott oszmán választ. Először egy isztambuli muszlim képviselő, Hasan Fehmi Efendi fűzött észrevételeket a hadüzenethez, és ebben az összefüggésben rátért arra a témára, mely szerint az oroszok a keresztény kisebbségeket védelmük alá akarják vonni, és ez az igény már nem szorítkozik a Balkánon élő szláv népekre, hanem minden oszmán keresztényt érint. Szavai a muszlim elit meglátásait tükrözik, de vélhetően ugyanígy gondolkozott az Oszmán Birodalom muszlim népességének nagy része: Oroszországot az Oszmán Birodalom örök ellenségének tekintette, sőt az egész civilizáció ellenségének. Megállapította továbbá, hogy az oroszok ezidáig csak az oszmán népesség szláv szegmensére voltak befolyással, de most megkísérlik azt, hogy minden keresztényt rávegyenek a lázadásra." Pontosan ez a szóhasználat jellemzi a hamidi éra közigazgatási nyilvántartásait: amikor a falun élő keresztények szót emelnek visszaélések, korrupció vagy erőszak ellen, akkor csúsztatnak, és ezeket a megnyilvánulásokat egy lázadás előszelének tekintik, melyet vélhetően külföldi szereplők is gerjesztettek." A nacionalista hangnemet, mely a vitát jellemezte, nem Hasan Fehmi említett beszéde váltotta ki, az már az azt megelőző napon megjelent. Az aznapi ülésen az volt a téma, hogy a keresztény vallási vezetők is ex officio a Tartományi Igazgatási Tanács tagjaivá váljanak-e, mint ahogy a muszlim muftik. A témából adódóan ez az ülés azon ritka alkalmak egyike volt, amikor a parlamentben a vallási hovatartozás alapján oszlottak meg a nézetek. Aznap jelentették be az ülés végén, hogy Oroszország hadat üzent az Oszmán Birodalomnak. Erre a váratlan hírre két muszlim képviselő is beszédet rögtönzött. Egyikük az aleppói Nafi Efendi volt, a másik az adanai vilajet Kozan településéből érkező Hoca 77 Megjelent nyomtatäsban: Us: Meclis-i Mebusan. 170-180. 0. 78 Us: Meclis-i Mebusan. 170-171. 0. 379 Ez az általános benyomás és sztereotípia annyira mindennapossá vált, hogy még a gyerekjátékokon is nyomot hagyott maga után; Somel: The Modernization of Public Education. 251-252. O.