OCR
2. Oszmán-örmények: remények és veszélyek között e 45 zódó törzsi viszályok és hatalmi harcok dúltak a tartományi igazgatóság szervei és a katonaság, illetve az irreguláris törzsi vezetők és a helyi tekintélyek között. A nomádok letelepítése és a Krímből, a Kaukázusból vagy a Balkánról érkező számos muszlim menekült (muhacirun) letelepítése — akiknek gyakran nem adattak meg az alapvető életfeltételek, emiatt csak rablásból tudták fenntartani magukat -, felerősítették a szántóföldekért és legelőkért folytatott versengést és az ebből eredő konfliktusokat. Végül az összetűzések vallási, illetve felekezeti színezetet kaptak, amikor keresztény örmények vagy aleviták váltak szunnita muszlimok áldozataivá. Amikor 1877—78-ban a törökök elvesztették Oroszország ellen a háborút, az akkori pusztítások sokat rontottak a helyzeten. Mint ahogy a korábbi, Oroszország elleni háborúk miatt, ugyanúgy most is sok örmény lakos menekült ideiglenesen más tartományokba vagy a határon túlra. A pusztítások és az elvándorlás terméskimaradást eredményeztek, ennek következtében pedig helyenként éhínség alakult ki, ami oly jellemző volt az 1880-as évek Kis-Azsiäjära esa keleti tartományokra. A 19. század közepe után sok örmény falu hétköznapjait jellemezte a gyakori erőszak, rablás és túlkapás, amelyek ellen az örmény gazdák aligha tudtak védekezni, már pusztán azért sem, mert keresztényként nem tarthattak fegyvert. Az örmény patriarchátus, valamint az ún. örmény nemzeti gyűlés, mint az örmény közösség (miller) világi képviselője, számtalan petícióval fordult az oszmán központi kormányhoz reformokért és a bűncselekmények szankcionálásáért. Végül egyes örmények Európához fordultak. Az 1880-as évek végén és az 1890-es évek elején örmény forradalmi pártok alakultak, amelyek az ifjútörök forradalmárok oldalán II. Abdul-Hamid szultán autokrata rezsime ellen, illetve az 1876-os alkotmány újbóli bevezetése mellett harcoltak. II. AbdulHamid 1895—96-ban birodalomszerte lemészároltatta az örményeket, miután azok - európai diplomáciai támogatással — egyre nyomatékosabban sürgették a reformokat avégett, hogy hatékonyabb védelmet biztosítsanak maguknak. A mészárlások ugyan nemzetközi felháborodást eredményeztek, de semmilyen intézkedést nem váltottak ki.