Oldal 180 [180]
OCR
Összefoglalás s I79 raktározási lehetőségeket (pinceszint, széles padlás), később pedig állandó bolthelyiségeket. A településen belüli örmény-nem örmény elkülönülésnek azonban nemcsak foglalkozásbeli, hanem rendi státuszbeli, illetve felekezetbeli okai is voltak. A 19. század közepétől formálódó polgári berendezkedés részben feloldotta, részben új formában alkotta újra a szegregációt. Mindez együtt járt az örmény kolóniák növekedési tartalékainak kimerülésével, így a századfordulóra az örmény centrumok részben felolvadtak a környező elővárosok szövetében. Az örménység egyre inkább beolvadt a helyi polgári (magyar identitású) rétegbe, annak egy sajátos etnikai tudatú színezeteként megjelenve. Az örménység fogalma ily módon egyre inkább osztályhelyzetet (is) jelentett. Azok az asszimilálódó örmények pedig, akik nem polgárosodtak, feltehetően beolvadtak a környező paraszti világba, majd idővel származástudatukat is elvesztették. Az örménység egykori rendies különállásának utolsó szimbóluma a templom és a saját temető(rész) maradt. Végül az épületek kapcsán valójában nem három, csak két korszakról beszélhetünk. Ennek oka, hogy a megtelepülés korából, tehát a 17—18. század fordulójáról nem maradtak fenn emlékek. A legkorábbi épületréteg a 18. szäzadra datálható, ám a századon belül egy markáns választóvonal is húzódik, amely éppúgy kimutatható a templomépítészetben, mint a kis számban fennmaradt lakóházaknál. A legelső építkezéseket a helyi minták átvétele jellemezte. A 18. század első felének templomait és lakóházait helyi mesterek kivitelezték, ami természetszerűen azt is jelentette, hogy a környék építészeti hagyományai markánsan megjelenítődtek. Az örmények számára ez a helyi legitimációt jelentette, de egyben — például a kerített templomerőd esetében — új tartalmat is nyert, mint sajátos, a többségétől elkülönülő, kisebbségi építési mód. A 18. század második felében az örmények közvetítő szerepe felértékelődött, és mind a templomépítészetben, mind a lakóházak esetében közvetlen kulturális összeköttetést teremtettek a korszak kulturális központjaival. A közvetítő kisebbség fogalma ekkoriban nyert kézzelfogható építészeti lenyomatot. Legnagyobb hatásúnak a lakóházakat kell tekintenünk, hiszen itt az örmények főként nemesi, kisebb részben városi mintákat fogalmaztak át, és tették azokat elérhetővé a környékbeli népi építészet számára. Konkrét példaként említhetők a gangok, az alaprajzi rendszerek vagy általában a szilárd fala
