Oldal 179 [179]
OCR
I78 " ÖRMÉNY VÁROSÉPÍTÉSZET ERDÉLYBEN dusban megjelenő nagy állami presztízsépítkezések az örménység sikeres beilleszkedését jelzik az akkor formálódó magyar nemzetállami keretek közé. Az ideáltipikus szamosújvári út főbb tendenciáiban a többi helyszínen is kimutatható volt, noha az egyes örmény kolóniák státuszuknak megfelelően másmás válaszokat adtak az egyes korszakok integrációs kihívásaira. A bevándorlás eredménye, azaz a végleges települési lakóhely kiválasztása számtalan későbbi folyamatnak lett kiindulási alapja. A távolsági kereskedelemben érdekelt örmény elit számára az Erdélyi-medence kapui tűntek a legideálisabb helyszíneknek. Ezeket azonban a 16-17. században jórészt már sűrű (jellemzően szász) településcsoportok ellenőrizték, így csupán az urbanizációban elmaradó Székelyföldön sikerült a kolóniáknak a hágók közelében megtelepedni. Erdélynek a szász városok által dominált északi és déli kapui zárva maradtak az örménység előtt, így az kénytelen volt a fejedelmi (később a kamarához kerülő) birtokok szabad területeit elfoglalni. A 18. század elején az örmény kolóniák szigetszerűen ékelődtek az erdélyi városhálózatba, majd a rendi kiváltságok megszerzése, illetve az emancipáció révén a 19. század elejére beilleszkedtek a településhálózatba. Ez azonban eltérő sikerrel járt. Miközben a városokkal ellátott szász régióban alig volt esély önálló vonzáskörzet kialakítására, Székelyföldön szinte korlátlanok voltak a lehetőségek. Az örmény kolóniák lakta városok végül a századfordulón (erős állami támogatással) tudták stabilizálni helyzetüket, mint jelentős adminisztrációs feladatokkal bíró középvárosok, illetve járási székhelyek. A városhálózati pozícióhoz hasonlóan a településszerkezetek esetében is kimutathatók az integrációs lépcsőfokok. A 18. szäzadi örmény telepek minden esetben falakon kívül kezdtek formálódni. A folyamat rendes menete, hogy ezek a külső telepek nem egyszerűen beilleszkedtek a korábbi települési szerkezetbe, hanem egyenesen annak centrumává váltak. Ez a folyamat persze eltérő formában jelentkezett a tervezett alaprajztól a radikális utcarendezésen át a spontán beköltözésig. A kiépülő örmény centrumok a 19. század elején élesen elváltak a település többi részétől. Mindez abból is adódott, hogy a helybeli székely, magyar, román, szász lakosság zömében az agráriumbáól élt, miközben az örménység számára a kereskedelem és a kézműipar bírt különös jelentőséggel. Főként a kereskedelemre igaz, hogy a városszerkezetekben markáns formákat hozott lére, így piactereket, vásártereket, az épületekben pedig
