Oldal 167 [167]
OCR
166 : ÖRMÉNY VÁROSÉPÍTÉSZET ERDÉLYBEN összekötötte a jó két évszázadon át külön életet élő örmény várost és váraljai falut. Gyergyószentmiklós piactere a vasút irányába fejlesztett ki egy főutcaszerű nyúlványt, noha itt maga a főtér is átmeneti, félig-meddig utcaformájú volt (kiszélesedő tölcsér). Erzsébetvárosban a kaszárnyához vezető villanegyed alakult át főutcává, bár ez a főutca korzóként működött, tehát azt az integrációs funkciót sem töltötte be, mint más helyszíneken. A főutca a főtérrel szemben állandó mozgásra inspirál. Nincsen fix középpontja, csupán megállói vannak, rendszerint templomok, de a századfordulón egyre inkább a boltok. A főutcának legjellemzőbb épülettípusa a teljes telekszélességet elfoglaló, bolthelyiségekkel áttört kereskedőház, amely rendszerint utcával párhuzamos tetőt kap. Az új utcakép azonban korántsem volt örmény jellegzetesség. Miközben a 18-19. század kereskedőházai az akkori örménység egyik legfontosabb foglalkozási ágát képviselték, a századfordulón a kiskereskedelem már csak részben volt örmény kézben. Kivétel ez alól Csíkszépvíz, amelynek piacutcája még ebben az időben is egyértelműen az örmények kezében volt. Máshol a főutca épp ellenkező funkciót töltött be: az örménység beolvadásának volt a színtere egy új polgári városformába, amelynek nemzetiségi szerkezetében az örménység a magyar többség sajátos múltú, polgári értékeket valló etnikumává alakult. Ebben a polgári értékrendben a kereskedelem már csak másodlagos értékkel bírt, ami természetszerűleg vezetett oda, hogy a főutcák kereskedelmi jellegét más etnikai csoportokkal, főként a zsidókkal és a szászokkal közösen formálták. A vegyes nemzetiségű főutcák a maguk színes világával szöges ellentétei voltak a korábbi örmény főterek zártságának. Kétségtelen, hogy az örmény kolóniák 18. századi városképeivel szemben a századforduló kevésbé karakteres, kevésbé etnikai jellegű. Ám éppen emiatt híven fejezi ki az örménység erdélyi társadalomba történő beilleszkedésének ezen utolsó, integrációs szakaszát.
