OCR
8. Ormény vérosképek + 155 kok felépítésével a városkép arányai a főtér közvetlen közelében jelentősen átalakultak. Ezzel szemben a város déli végére helyezett, méretében sokkal jelentősebb lakótelep zöldmezős beruházásként valósult meg. Szerepe az örmény városkép tekintetében azonban nem jelentéktelen, mivel a folyó felől feltárulkozó látványban - ellentétben Erzsébetvárossal — az örmény elem már nem jelentős, holott a századfordulón még az volt. Rátérve a belső részekre elmondható, hogy a két szabad királyi városban a központokban álló hatalmas templomok, illetve a körülöttük csoportosuló polgárházak olyan kulturális szimbólumok, amelyek a modern, részben vagy teljesen az örménység nélkül zajló átalakulások közepette is meg tudták tartani vezető szerepüket a városképben. Más a helyzet Gyergyószentmiklóson és Csíkszépvízen, amelyek látképében már a huszadik század elején sem volt domináns az örmény kolónia temploma. Csíkszépvízen a központban ugyan zömmel örmény kereskedők és tisztviselők laktak, de a főutcát ( Piac szer) koronázó templom a székelyeké volt. Hasonló ez a városképi keveredés Gyergyószentmiklóséhoz, ahol az örmény kulturális örökséget hordozó kereskedőházak a római katolikus templomot veszik körbe. Ám míg Gyergyószentmiklöson mindez a szekely-örmeny elit 19. szäzad eleji összeolvadását fejezi ki, Csíkszépvízen inkább hatalmi rivalizálás érhető tetten. Még inkább szembeötlő azonban a különbség, ha a társadalmilag létrehozott sziluetteket vetjük össze. A századfordulón készült képeslapok Gyergyószentmiklóst városként igyekeznek ábrázolni. A piactérről feltárulkozó utcaképet részesítik előnyben, ritka, hogy a háttérben feltűnnek a környező hegyek. Az urbanizálódó Gyergyószentmiklós igyekezett eltakarni táji környezetét. Pedig a város mellett ezer méter fölé emelkedő Csobot-hegyen álló, 18. századi Szent Anna-ikerkápolna (az egyik római katolikus, a másik örmény katolikus) akár szimbóluma is lehetett volna a városnak.?5 Gyergyószentmiklóson azonban a városképet és a tájképet külön kategóriaként kezelték. Az egyik a mindennapok fejlődését fejezte ki, a másik a formálódó kirándulókultúrát a Gyilkos-tóval és a Békási-szorossal. Csíkszépvízen ezzel szemben éppen a táj falusias harmóniája az, ami a fényképészeket megfogta. Természetesen itt sem 35 Idővel meg is találja helyét a városi látképekben, főként Vákár Tibor építésznek, grafikusnak köszönhetően, de ez már a huszadik század második feléhez köthető. Vákár Tibor (2008): Elpattant láncszem, Budapest.