OCR
138 « ÖRMÉNY VÁROSÉPÍTÉSZET ERDÉLYBEN pincerendszer két olyan sajátossága az örmény háznak, amely közvetlenül összefügg a kereskedelmi tevékenységgel, és mindegyik településen megfigyelhető. A széles, legalább három, de némelykor négy-öt ablakos utcai front, felette díszes oromzattal ugyanakkor olyan tulajdonság, amely szinte kizárólag Szamosújvárra jellemző, és szorosan kötődik a reneszánsz-barokk kúriaépítészet värosi adaptäciöjähoz. A 16-17. századi Erdélyben a vidéki kúriák központi eleme a középtengelybe elhelyezett hosszanti fogadótér, az ,átrium", amelyhez jobbról és balról csatlakoznak a szobák." ,A szimmetria elvének diadalra jutásával mindinkább háttérbe szorultak a pilla” natnyi igények szerint, ötletszerűen kialakított épületegyüttesek. (...) A szabályos alaprajzok elterjedésével ugyanis megszűntek a gótikában oly gyakran adódó szintkülönbségek az egyes szobák és lakrészek között, s az izolált belső terek felszámolása, valamint az egy tengelyre felfűzött szobasor megteremtése egységesebb berendezési NAT stílus kialakítását tette lehetővé. A magyar nemesi rendhez integrálódó örmények számára a vidéki kúria megfelelő kulturális mintának bizonyult, ám a telekadottságok miatt a főhomlokzatot kilencven fokkal be kellett fordítani." Kényszermegoldásról volt tehát szó, mivel az eredeti telekkiosztások nem számoltak a kúriaszerű épületek telekigényével. Ehelyett a környező városokban szokásos, oldalhatáron álló, egytraktusos épületeket vették alapul. Ez a beépítési mód a későbbieken a telek másik oldalán egy újabb szárnnyal bővülhetett, majd a kettőt az utca felől összekötötték. Így alakult ki az erdélyi (illetve általában a közép-európai) városokra jellemző lakóház. »° Az átrium szó használatát indokolja, hogy ezt az alaprajzi elrendezést már az antik korban is kedvelték. Az óbudai Aguincumban feltárt és helyreállított épület esetében szinte teljesen ugyanazt az alaprajzi elrendezést látjuk magunk előtt, mint az örmény háznál, illetve általában a reneszánsz-barokk kúriák egy csoportjánál. Az átrium, alkalmazkodva az Itáliánál lényegesen hidegebb időjáráshoz, Óbudán már nem nyitott központi helyiség középen egy vízgyűjtő kúttal, hanem zárt, folyosó jellegű helyiség. Szilágyi János (1956): Aquincum, Budapest, 76. su B. Nagy Margit (1970): Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok, Bukarest, 86. 32 Pop, Virgil 1997: 94. 38 Feld Istvän (2004): Buda (Ofen) und Sopron (Ödenburg) - Meilensteine der ungarischen städtischen Hausforschung. In Feld Istvän-Klein, Ulrich (Hg.): Bauforschung und Hausforschung in Ungarn, Marburg, 33. (Jahrbuch für Hausforschung 47.)