Oldal 116 [116]
OCR
A TÁRSADALMI KAPCSOLATOK elő is kerültek, akkor is csak a felületes ideológia szintjén. A tiszta természettudomány elégségesnek tűnt: , Akinek tudománya és művészete van, annak vallása is van, akinek egyik sincs, annak legyen vallása"?? — állította Goethe. A hit és értelem egységét felváltotta az értelem kora." Isten, mint alapvető viszonyítási pont helyét átvette a tudomány. Úgy tűnt, a boldogság""" — ahogy láttuk — tudományos módszerekkel érhető el az ember számára. Mindez azonban — mivel a boldogság a teljességhez kötött fogalom - lehetetlen. Ennek a tapasztalatnak a megélése vezetett el oda, hogy a modernitás embere egyre zavartabb módon keresi a biztonságot. Az önmagától lett (materiális) természet, az autonóm személyiség és a felelősség nélküli kultúra olyan fogalmak, amelyekről kiderült értelmetlenségük. Az anyagi lét a lelki adottságokkal is rendelkező ember számára kevés, az autonóm személyiség csak szimuláció a panoptikumban, a felelősség nélküli kultúra pedig nem fenntartható. A modern illúziók összeomlásával egyre nagyobb teret nyer az ösztönös cselekvés, gyakran a tudomány, az erkölcs vagy a vallás mezébe rejtőzve. Az emberi létforma sajátossága, hogy az ösztöneit (hajlamait) tudatossá képes tenni, azokat uralni tudja. Az ösztönök megszelídítésének eredeti célja az élet, és mint annak forrása, a természetnek a szeretete. Mivel a tudományos fejlődés következtében elveszett a természet transzcendentalitásának megélése, a világ, mint véges anyag jelent meg, így a vele kapcsolatos felelősségérzet is átalakult. Ebből fakad az a világnézet, amely szerint a világ emberrel vagy ember nélkül pusztán anyag, amely a maga elpusztíthatatlanságában örök. Ennek a hideg és szellem nélküli anyagnak nincs szüksége az emberre. A materializmus emberképe zord világot tár az egyén és a közösség elé egyaránt. Az emberi valóság viszont éppen fordított. Az idealista filozófiák szerint a világnak, a világ rendezett egészének , szüksége van" az emberre. Ez az 182 „Wer Wissenschaft und Kunst hat, hat auch Religion. Wer alle beide nicht hat, der habe Religion.” http://www.ursulahomann.de/GoetheUndDieReligion/kap021.html (Letöltes: 2018. jülius 16.) Gilson, Etienne: A közepkori filozöfia szelleme, Budapest, Kairosz, 2004. A boldogság kérdése és a politika fontos kérdés Arisztotelésznél is. Arisztotelész: Eudémoszi etika, II. könyv: 1. ,Mivel a boldogság a legfőbb jó, a végcélok meg, mégpedig a legnemesebb javak, a lélekben vannak -— ezek vagy tulajdonságok, vagy tevékenységek -, ezért előfeltevéseinkből világosan következik, hogy mivel a tevékenység jobb az állapotnál és a legjobb tulajdonságból következik a legjobb tevékenység, a legjobb tulajdonság az erénnyel azonos; az erényen alapuló cselekvés a lélek legfőbb java. De arról is volt szó, hogy a legfőbb jó a boldogság. A boldogság tehát a jó léleknek a tevékenysége. Mivel pedig láttuk, hogy a boldogság olyasmi, ami teljes; és van teljes és nem-teljes élet, s ugyanígy erény is, mivel némelyik erény egész, némelyik meg rész; a nem-teljes dolgok tevékenysége pedig nem-teljes, ezért a boldogság bizonyára a teljes életnek az erény teljében való tevékenysége." (Steiger Kornél fordítása) 18. oO 184
