OCR
A KÖZIGAZGATÁS MINT TECHNIKAI IRÁNYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁS MINT TECHNIKAI IRÁNYÍTÁS Ahogy az imént láthattuk, a hatékonyan működő közigazgatás alapelve csak a felelős ember lehet. Ez az ember tisztában van a saját és a jövő generációk küldetésével. Ez az elv az, ami meg kell, hogy határozza a közigazgatás működését. Ehhez járul hozzá a technikai fejlődés lehetősége és veszélye. Ez a fejlődés érinti egyrészt magát a közigazgatást, másrészt pedig a közigazgatás által szabályozott területeket egyaránt. A közigazgatás hatékonyságát nagymértékben képes növelni az a tény, hogy a folyamatok működéséről egyre több és pontosabb adat áll rendelkezésre, amelyek elemzésével jól ellenőrizhető a működés. Mindez természetesen veszélyeket is rejt magában, hiszen egyre kiszámíthatóbbakká válnak a hatások is. Elég, ha csak a választói magatartás vizsgálatából adódó előrejelzési lehetőségekre gondolunk. Az információ mindig is hatalmas érték volt, napjainkra viszont az információ jól tervezhető és elemezhető módon áll rendelkezésre az élet minden területéről. Ebben az értelemben a közigazgatás lehetőséget kapott hatékonyságának soha nem látott mértékű fokozására. Lényeges tehát a technikai lehetőségek minél hatékonyabb felhasználása, figyelemmel arra, hogy az így elérhető hatalomkoncentráció komoly veszélyeket is rejt magában. Ezek a veszélyek csak úgy enyhíthetők, ha a modernitásban többé kevésbé működő haszonelvűség helyett egy új kritériumot vezetünk be az eredményesség mérésére. Ez a kritérium pedig csak az emberközpontúság lehet. Az emberek közössége érdekében kell, hogy az adatok gyűjtése és elemzése történjen. A közösség kialakulásának és működésének három fő mérhető kritériuma van: — a személyek találkozásai (kapcsolatok, társadalmi hálózatok, lokáció); — a személyek által használt szavak (beszélt, írott szövegek, internetes fogyasztási szokások); — és a személyek által egymásnak átadott erőforrások (pénz áramlása). Ezen kritériumok mindegyike pontosan azonosítható. Már csak a számítási módszerektől függ, hogy ezekből az adatokból milyen információt akarunk kinyerni. Lényeges, hogy az adatok kezelése és feldolgozása olyan szervezetek kezében legyen, amelyek nem a saját, hanem a közösség érdekét tartják szem előtt. Erre minden bizonnyal alkalmasabbak az egyes államok, mint a gazdasági társaságok. A közigazgatás saját működésének szabályozásán túl figyelemmel kell lennie azokra az új kihívásokra, amelyeket a technika fejlődése hozott + 99 +