OCR
A HAZAIJOGALKOTÁSINFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAKJELENLEGI FEJLŐDÉSI IRÁNYAI — PARLEX felelőssége, erkölcsösek sem tudnak lenni, nem is értelmezhető bennük a jó és a rossz fogalma. Azonban kiemelkedően fontos, hogy az ezekben a rendszerekben megjelenő emberek teljes felelősséggel vegyenek részt a munkában, azaz erkölcsösen cselekedjenek, megkülönböztetve a jó és a rossz dolgokat egymástól. Természetes, hogy magukat az egyes rendszereket és alrendszereket úgy kell felépíteni, hogy minél inkább elősegítsék az azokban dolgozó személyek felelős döntéseinek érvényre jutását. Ehhez jelenthetnek támaszt az etikai kódexek, de valójában az egyénben tud csak megszületni az erkölcs igénye, amelyet viszont maguknak az igazgatási rendszereknek kell módszeresen támogatniuk."? A hatalmi ágak szétválasztásának vizsgálata során visszatérünk az emberhez. Hiába bármiféle struktúra, azok csak akkor lesznek fenntarthatóak, ha társadalmi rendszereink az egyének és az emberi közösségek érdekét szolgálják, és ezt az érdeket a bennük dolgozók erkölcsi elvek formájában meg is valósítják. A technikának (hatalom gépezete) és az emberségnek együtt kell fejlődnie. Ez utóbbi fejlődése azonban jelentős lemaradásban van. A jövő közigazgatásának és hatalomgyakorlásának fokozottan kell az emberre, mint a jogszabályok mentén szabályozott, erkölcsi és vallási lényre koncentrálnia, meghaladva az emberi jogok kiüresedő struktúráit. Globális etika? Erre az új kihívásra világít rá Hans Küng előadása a globális etikával és a nemzetközi joggal kapcsolatban. Megállapítja, hogy egy egységes, nemzetek feletti jog vagy jogelv nélkül elképzelhetetlen a fenntarthatóság, azonban ez az egységes nemzetek feletti jog nem jöhet létre erkölcsi parancsok és erkölcsi meggyőződés nélkül. Küng 2011-ben több olyan aktuális problémára is rámutatott, amelyek gyökereinél az erkölcs hiányát találjuk, miközben a rendszerek látszólag hatékonyan működtek. Elsőként említi a bankrendszerek erkölcsi hiányait. A gazdasági válság kirobbanásának okait vizsgáló bizottság (Financial Crisis Inguiry Commission, US Congress) jelentéséből kiemeli, hogy az ellenőrzések elmaradásának egyik fő oka pontosan az ellenőrzések elvégzéséért felelős szervezetek munkájának a hiányossága volt. Ezek a szervezetek nem vállaltak felelősséget 152 Homicskó Árpád Olivér: Hivatásetikai alapelvek érvényesülése az egyes foglalkozási területeken, in Sepsi Enikő (szerk.): Studia Caroliensia. A Károli Gáspár Református Egyetem 2016-os évkönyve. Folyamatos megújulás: reformáció(k) tegnap és ma, Budapest, LHarmattan, 2017, 266-284. + 97 +