OCR
A JOG, VALLÁS, ERKÖLCS A GONDOLKODÁS TÖRTÉNETÉBEN egyszerű volt, a kezdetek egyszerűsége, az igazság tisztasága elérhetőnek, de legalábbis elérendőnek tűnt." Az Isten teremtményeként minden teremtett létezőnek méltósága volt. Mivel teremtmények voltak - ahogy egy korabeli perben a bíró megállapította —, a szőlőben kárt okozó bogaraknak ugyanúgy joguk volt az élethez, mint a szőlőt művelő parasztoknak." A világban nem illette meg sajátos elsőbbség önmagában az embert, a teremtményiségben k6zés volt mindennek a sorsa. Az embert lényegileg az istenismeret világos képessége emelte ki a többi létező sorából. Szent Bonaventura szerint az erkölcs és a vallási ismeret feltétele egyaránt a teremtett világból való kiindulás. Az Istenhez a természeten keresztül juthatunk, amely a felemelkedés első lépcsőfoka. A természet hordozza ugyanis Isten nyomait (vestigia), a második fok az Isten képének (imago) felismerése az emberi lélekben, a harmadik fokozat pedig az emberi lélek önmeghaladása, az isteni lényeg szemlélete. Az igazság a teremtett világ és az emberi megismerőképesség megfeleltetése. Ugyanez, a világ rendjét visszatükröző igazságfogalom jelent meg a normák vonatkozásában is. Bonaventura kortársa, Szent Tamás világosan elhatárolta egymástól a vallás, az erkölcs és a jog területét A Summa Iheologiae című művében." Noha a középkorban természetes volt az a vélemény, hogy az erkölcs alapvető szabályait, vagy éppen a jog egyes kivételesen fontos rendelkezéseit az ember közvetlenül a Teremtőtől kapta (lex aeterna), ez még egyáltalán nem azt jelentette, hogy a jog, az erkölcs és a vallás fogalmai keveredtek volna. A középkori ember ugyanis úgy gondolta, ahogy az Isten lábat adott neki, hogy járni tudjon, vagy szentségeket, hogy üdvözülhessen, ugyanúgy kapott erkölcsi képességet is, hogy közösségben élhessen, vagy éleslátást arra, hogy a természete szerinti, jogi normává tehető összefüggéseket fedezzen fel, hogy rend legyen a hatalmi, kötelezetti/jogosulti viszonyokban." Nem volt kérdéses, hogy a vallás, az erkölcs és a jog három különböző eszköz ahhoz, hogy az ember elérje legfőbb célját, az üdvösséget. A normák mindegyike a teremtett világgal és végső soron Istennel való közvetlen értelmi találkozást, az ,adaeguatiot" segítette elő. 7 Gilbert, Paul: La semplicita del principio. Introduzione alla metafisica, Roma, EDB, 2014. 71 Papp Sándor: A természet könyve, Veszprém, Pannon Egyetemi, 2013, 77-81. 72 , De az erkölcsi parancsolatok magának a természetes észnek követelménye folytán köteleznek, még akkor is, ha sohasem lettek volna törvényileg megfogalmazva." (Aguinói Szent Tamás: A Summa Theologiae I-Il, q. C, 11.) 73 , A törvény ugyanis parancsol és tilt." Uo., I-II, q. XC, 1. « 45 ¢