Page 43 [43]
OCR
I. ALAPFOGALMAK séget, vagy azt egyszerűen nem szabályozza. (Például azért, mert nem tekinti büntetőjogi szempontból embernek a magzatot, vagy a kivételek között meghatározza, mikor lehet mégiscsak embert ölni.) Az erkölcs normarendje teljesen másképp közelít ehhez a kérdéshez: itt a , Ne ölj!" parancsának értelmezésénél megjelenik a közösség szokása és a személyes lelkiismeret. Hiába teszi lehetővé a jogszabály az abortuszt, attól az anyának még lesznek lelkiismereti nehézségei." A vallás normarendje pedig az egész kérdéskört egy magasabb szintre emeli, és a Teremtő-—teremtmény viszonyban értékeli a , Ne ölj!" parancsát, beleértve akár a környezetkárosítást, a káros szenvedélyeket vagy az állatok elpusztítását is." Világos tehát, hogy önálló logikai és terminológiai rendben működő normarendekről van szó, amelyek mindegyike a saját szabályai szerint, normatívan zártan transzformálja a külvilágot önmaga jelrendszerévé. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a normarendek között ne lenne kapcsolat, azok ne , kognitív nyitottsággal" közelítenének egymás felé. A természetjognak például az lenne a feladata, hogy a kognitív nyitottság mentén kialakult kapcsolati mintázatot leírja, és az önkibontakoztatás, illetve a fenntarthatóság elve mentén az egyéni és közösségi emberi életre alkalmazza. Értelmezésünk szerint a természetjog nem jog, nem erkölcs és nem is vallás, vagy ezeknek a közös halmaza, hanem a három normarend együttműködésének élő mintázata. A természetjog működése során figyelembe veszi a jogrend emberközpontú célját, és egyúttal megoldásokat is nyújt gyakorlati kérdésekben az igazság koncepcióját tekintetbe véve. Mindezt úgy kell tennie, hogy az egész embert tartja szem előtt, figyelemmel az emberi létezés értelmességére, az ember azon képességére, hogy cselekedetei mögött felismeri a , kell"? jelentőségét és arra, hogy az ember csak a hit segítségével képes kielégíteni a teljes körű önértelmezésre irányuló igényét." A következőkben táblázatban mutatjuk be a normarendek sajátosságait. 6 S s Akkor szabadít meg a parancsolat a döntés félelmétől és bizonytalanságától, amikor az a maga tényleges tartalmával meggyőz és bizonyosságra vezet, nem pedig akkor, amikor csak mint határsértőt fenyeget." Bonhoeffer, Dietrich: Etika, Kolozsvár, Exit, 2015, 238. A fent és a lent helyes rendje a fentre vonatkozó megbízás hitéből, az urak Urába vetett hitéből él. Egyedül ez a hit képes kiűzni azokat a démoni hatalmasságokat, amelyek alulról támadnak. Ha összeomlik a hit, összeomlik az egész szerkezet [...]7" Uo., 247. 52 , Az etika nem szól bele folyton az életbe, de felhívja a figyelmet a zavarokra és szakadásokra [...] segíti az együttélés tanulását." Uo., 230. Pizzorni, Reginaldo M.: Il diritto naturale dalle origini a S.Tommaso d’Aquino, Roma, ESD, 1985, 607. 6. 62 c + 42 +
