Oldal 30 [30]
OCR
AZ ALAPVETŐ NORMARENDEK: JOG, VALLÁS, ERKÖLCS nyomán létrejöjjenek olyan új iskolák, amelyek a kérdés módszeres vizsgálatát kellően fontosnak tartják, hiszen ma már világos, hogy a jog önmagában elégtelen ahhoz, hogy a társadalom működését kizárólagosan szabályozza. A többkultúrájú társadalmakban egyértelmű, hogy önmagukban sem a jog, sem az erkölcs, sem pedig a vallás nem képesek arra, hogy a modern társadalmak működését önállóan szabályozzák. Ellenben egyre egyértelműbb az is, hogy amelyik társadalomban nincs világos jog-, erkölcs- és vallástudat, az a társadalom képtelen a más kultúrákkal való kommunikációra. Lényeges tehát a fogalmak tisztázása. Az aktuális kulturális és vallási válságok, a tömegbefolyásolás közvetlenné válása, a politikai élet technikai eszközökkel történő irányíthatósága, továbbá a multinacionális vállalatok sajátos normaalkotása újra felveti a régi kérdéseket: mi a jog, az erkölcs és a vallás viszonya?" Mióta nyugaton a liberális államok? a vallást, pontosabban annak szabad gyakorlását mint alapjogot, emberi jogot, alapvető szabadságjogot értelmezik, továbbá mióta az erkölcsöt valamiféle részleges közmeggyőződésnek tekintik, a vallás és az erkölcs a jog által szabályozható valóságként, vagy éppen a jogtól teljesen független, így az állam életében értelmezhetetlen adottságként jelenik meg. Valójában azonban az állam és a társadalom életét a jog, az erkölcs és a vallás önálló terminológiai és szervezeti apparátussal, de mégis együttműködve szabályozzák. A normák három különböző megnyilvánulási formáját meg lehet próbálni egyesíteni, azt állítva, hogy az egyik magában foglalja, vagy akár magába olvasztja a másik kettőt, ez a kísérlet azonban mindig torzult társadalmat eredményez. A jognak ugyan feladata, hogy az állampolgárok érdekében szabályozza a vallás vagy éppen az erkölcs gyakorlatát, ez a szabályozás ugyanakkor soha nem lehet teljes körű és kizárólagos. Ugyanígy önmagában sem a vallás, sem pedig az erkölcs nem lenne elég a társadalmi komplexitás szabályozására. A jog merev szöveghezkötöttsége, amelyhez — az esetek egy tekintélyes részében — hozzátartozik az erőszak alkalma31 A kérdést részleteiben fejti ki: Birher Nandor — Janka Ferenc: Jog, erkölcs, vallás, Deliberationes, 2017/2, 188—200. A Böckenförde-paradoxon a politikafilozófiában a szekuláris liberális demokráciák önfenntartásának paradoxona: a szabadelvű állam olyan előfeltevésekre épül, amelyeket csak szabadelvűségének feladásával tudna garantálni. A paradoxon felállítója, Ernst Wolfgang Böckenförde német alkotmánybíró, jogfilozófus szerint a jogállam nem szükségszerűen garantálja az állampolgárok szabadságát (egy diktatúra is működhet jogszerűen a saját jogrendjéhez képest), ezért a jogot az igazságosságnak valamilyen külső mércéjéhez kell viszonyítani; ez a mérce Böckenförde szerint a vallásból származik, és így a szekularizációval az állam lemond róla. 32 + 29 +
