Page 181 [181]
OCR
ARISTOTELES ATHENJA: ALLAM ES DEMOKRACIA A jó állam, a jó demokrácia megvalósulása időben és térben is korlátozott volt.510 Az arisztokräciaban azonban nagy a veszélye annak, hogy a vezetők nyereségvágya miatt az állam javait nem méltányosan, hanem részrehajlóan (a hatalmon lévők hasznára) osztják el, a gazdagodás célját hajszolva; a vezető hivatalokat is ezt szem előtt tartva, többnyire ugyanazoknak a személyeknek (családoknak) juttatják. A fenti anomáliák által az arisztokrácia átfordul oligarchiává, a kevesek tisztességtelen, hatalomvágyó, pénzhajhászó uralmává. Ezt az államformát timokráciának is szokták nevezni. Aristotelés kiemeli, hogy a timokráciából általában a demokrácia felé sodródik az alkotmány. E két államformában az a közös, hogy mindkettő a többség uralmát jelenti."" A timokráciában azonban csak azok részesülhetnek a közhatalom gyakorlásában, akiknek a magánvagyona bizonyos határt elér (vagyoni cenzus). A demokrácia jellemzője ezzel szemben az egész nép (démos) uralma, ahol bármely polgár — korlátozás nélkül — részt vehet a törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató szervek munkájában. Aristotelés szerint azonban a demokrácia a politeia szélsőséges, kevésbé jó változata."? Isokratés két generációval később keserűen gúnyolja a demokrácia ideológiáját, mivel szerinte szabadság alatt a jogrend semmibe vételét, egyenlőség alatt pedig azt értették, hogy bárki bármit összevissza beszélhet. Az államon belüli kisebb közösségek viszonyát is a fenti állam-modellekkel írja le Aristotelés. Kiemeli, hogy az úr és szolga viszonya a tyrannis szabályait követi; az apa és fia viszonya a királyságra emlékeztet; a férj és feleség viszonya az arisztokratikus államberendezkedés alapelveinek felel meg (de ha a férfi mindent maga akar eldönteni, az már az oligarchiára emlékeztet); a testvérek egymás közti viszonya pedig a timokrácia jegyeit mutatja. 64. S Németh: A polisok világa, 164. Dreher: Sophistik, 89: , Hátten die Bürger in ihrer Mehrheit bis dahin die Staatsgewalt anderen, durch Reichtum und soziale Stellung dafür geeignet erscheinenden Personen überlassen und sich selbst fast ausschliesslich als Objekte von deren Politik behandeln lassen [...] so beteiligten sie sich seit der kleisthenischen Zeit zunehmend selbst aktiv an den Staatsgeschäften.” Ehrenberg: Der Staat, 64: „[...] die Bürger-, Gemeinde- und Volksversammlung die Grundidee der Polis als der Gemeinschaft der Politen zum Ausdruck brachte, dass der Staat auf der unmittelbaren Teilname aller seiner Bürger am politischen Leben beruhte.” Isocr. 7,20; vö. Hansen: The Athenian Democracy, 73-74. 64 Arist. NE 1160b. 64. È 64: S 64: & + 180 +
