OCR
2. LICITELJÁRÁS, ÁLLAMI SZERZŐDÉSEK Athénban" a pentékostét"" harminc talentumért bérbe vették, majd az adóbehajtás során hat talentum nyereségre tettek szert. A következő évben Agyrrhios újra színre lépett, és szerette volna megismételni a jövedelmező üzletet: újra harminc talentummal nevezett a licitre. Andokidés azonban túl alacsonynak találta a felajánlott összeget, amelynek révén az adóbérlők az állam kárára busás nyereségre tettek volna szert, ezért a bulé (tanács) előtt ő is bejelentette, hogy részt kíván venni a liciteljárásban."§ Az állam érdekében felvállalt szerep, az árverésen való önkéntes fellépés révén fel tudta verni az árakat: többszöri ajánlattétel után végül harminchat talentummal ítélték oda az adóbérletet Andokidés javára. Jelen tanulmányban nem lehetséges az állami árverésről tudósító összes forrást végigelemezni. Viszont már a fenti néhány szövegidézet alapján is jól összefoglalhatók a liciteljárás releváns jellemzői. A bulé (tanács) vagy a pólétai (árverezők) évente meghirdették a jogot bizonyos adófajta konkrét területen való behajtásához: árverést írtak ki liciteljárás formájában, hogy megtalálják azokat a tőkeerős vállakozókat, akikkel az állam szerződést köt. Az állami szerv részéről a szerződési ajánlat mindig, szinte sztereotip módon tartalmazta ezt a két tényezőt: adófajta és területi meghatározottság. Bizonytalan maradt viszont az a faktor, hogy az adóbehajtás aktuális évében milyen magas lesz az adott területről összesen beszedhető adó. Az érdeklődők, akik a liciten részt kívántak venni, pusztán becslésekből indultak ki: a beszerezhető információk alapján próbálták mérlegelni, hogy az utóbbi évek adataiból kiindulva az adott területről mennyi termés várható. A becslésben objektív tényezők is segítettek, így például tájékozódni tudtak az érintett termőföld minőségéről, a várható időjárásról. Ezen támpontok alapján próbálták becsülni az adott évben beszedhető adó várható mennyiségét, hogy kalkulálni lehessen a várható nyereséget is." Ilyen és hasonló meggondolások alapján ajánlottak a leendő adóbérlők a polisnak egy átalányösszeget az állami árverésen. Az árverésen azután minden érdeklődő vállalkozó megjelent, és megtette saját ajánlatát. Végül az az üzletember (vagy üzletemberek csoportja) 463 A politikai kontextushoz vö. Friedrich W. Blaß: Die attische Beredsamkeit 1/32, Hildesheim, Breinlich, 1962, 280 sqq.; Anna Missiou: The Subversive Oratory of Andokides, Cambridge, Cambridge University Press, 1992, 49-54. A pentékosté jelentése itt 2% vam az import- és exportarukra, v6. MacDowell: Andocide, 158. Agyrrhios politikai karrierjéhez v6. Douglas M. MacDowell: Andocide: On the Mysteries, Oxford, Clarendon Press, 1962, 157 és Stroud: The Grain Tax Law, 16-25. Az adobérlék fix összegre szerződtek, azaz a gazdasági kockázatot, a rossz termés következtében kieső adók veszélyét teljes egészében ők viselték. 464 465 466 s 141 "