Oldal 103 [103]
OCR
ATHÉN VÁLSÁGBAN — SOKRATES FULLANKJAI nyavaly4jat. Torvényszék-kedvelé, mint senki mas. Ítélni jár, szavazni, s nyög, mihelyt nem ő az első a rostély mögött."?? Éjjel alig alszik, mert a napkeltét várja, hogy a sorsolás helyszínére siessen. Ha álmából riad, ujja görcsben áll, mintha már a szavazókövecset tartaná kezében. Izgalmasabb jogviták, perpatvarok hírére egyenesen a törvényszék előtt hál, nehogy kimaradjon az esküdtek közül. Legfőbb szenvedélye abban áll, hogy minden vádlottat, minden alperest könyörtelenül marasztal, és gyönyörködik kétségbeesett jajgatásukban, keserű könnyeikben. Kifejezetten irtózik attól, hogy a bevádolt vagy az alperes pártjára álljon, ezért büszkén vallja: , Mihelyt egy embert fölmentek, legott / elszáradok." Fia bezárja a házába, hogy eltérítse szenvedélyétől — de a , darazsak", Philokleon rendszerinti dikastéstársai, csupa gonosz öregember, már éjfél körül jönnek érte, hogy kiszabadítsák. Aristophanés is gúnyolódik azon, hogy számos dikastés mélyebb motivációja a szerény napidíj: , Telik ebből a parányi napidíjból, ] Úgy-e, liszt, fa, paszüly, s minden egyéb, harmadmagamnak? ] Te pedig fügét kérsz! ] De apácskám, ha az árkhon ma nem is tartana űlést, ] Ugyan akkor hogyan ennénk ma ebédet?" Aristophanés a megvesztegetési problémát is szóba hozza és karikírozza: a bezárás ellen tiltakozó Philokleon egyszer így kiált: „Nem vedetek-e hät mindnyajan, kiknek pore dtil az idén el?” Philokleon, a kivénhedt, de lelkes dikastés itt már szavazatával sáfárkodik, a közeljövőben tárgyalásra kerülő peres feleket próbálja zsarolni. Fia, Bdelykleon apja szenvedélyét így jellemzi: , Hogy apámat arra kérem, hagyja félben ezt a rossz ] Hajnal-járkel-árulkod-biráskod-nyomorú szokást". A tárgyalási jelenet is értékes adalékokkal szolgál a korabeli eljárási rendről. Sókratés tragédiájának megértéséhez is hozzájárulhat a műveletlen, unatkozó, politikailag könnyen befolyásolható athéni kispolgár — a görcsösen igyekvő dikastés Aristophanés által maró gúnnyal ábrázolt találó paródiája." A jelentéktelen kisember élvezi a rá irányuló figyelmet, amikor a sorsolás után elvonul a kordonnál várakozó peres felek és bámészkodók előtt: , mennyi hízelgő szót nem hall ilyenkor a bíró". Még alantasabb motivációkra, másféle élvezetekre is céloz a vígjátékíró: , ha legényt avatunk, 327 Aristophanés: Darázsok; itt és a következőkben az idézetek Arany János fordítását követik. A vígjátékot Kr. e. 422-re datálják, tehát alig több mint egy emberöltő telt el Periklés reformja óta. Vö. Szepessy: Utószó, 793. 328 Ugyanakkor nem kizárt, hogy maga Aristophanés is ártott Sókratésnek, hisz Felhők című vígjátékában kíméletlenül kigúnyolta őt és ezzel ellene hangolhatta az athéni tömegeket, vö. Szepessy: Utószó, 784—785. s 102 "
