Oldal 102 [102]
OCR
2. DIKASTERION ES DISZFUNKCIO A peres eljarasban a feleknek személyesen kellett fellépni, képviseletre nem volt lehetőség. De a perbeszédeket nagyon alaposan át kellett gondolni, hiszen retorikai remekművekre volt szükség az esküdtbírák tömegének meggyőzéséhez (ne felejtsük el, hogy ötszáz vagy akár ezer bíráról volt szó). Már ebben a korban kialakult az a szokás, hogy a felek logographushoz, hivatásos perbeszédíróhoz, szakemberekhez fordultak érveik hatásos megfogalmazása érdekében, majd betanulták a szöveget, hogy meggyőzően elő tudják adni a tárgyaláson. A felperes és az alperes beszédének hosszát szigorúan szabályozták. Klepsydra, vízóra mérte az egyes beszédek hosszát; túllépés esetén megvonták a szót a beszélőtől. Először a felperes, majd az alperes adta elő beszédét; ezt követően a bírák szavaztak. Két szavazóurnát állítottak fel egymás mellett, és egy fonott fedél borult a két edényre; azaz egy , szájon" benyúlva lehetett a szavazókövet az egyik vagy a másik urnába beledobni, hogy a szavazat titkossága biztosítva legyen. Az egyik urna a felperes, a másik az alperes számára gyűjtötte a szavazatokat. A bírák sorban az urnákhoz járultak, és titkosan szavaztak: szavazókövecsüket a személyes döntésüknek megfelelően az egyik vagy a másik peres félnek szentelt urnába dobták. A végén kiborították az urnákból a szavazatokat, és összeszámolták: aki több szavazatot kapott, az nyerte meg a pert. Az esküdtszéki formában való ítélethozatal kétségtelenül széles bázisra helyezte az igazságszolgáltatást, és némileg a korrupció, a bírák megvesztegetése ellen is hathatott. Ugyanakkor a laikus elem, a jogilag (és műveltségileg is) sokszor teljesen képzetlen bírák könnyen manipulalhatóvá válhattak, kiszolgáltatva érzelmi és politikai szimpátiáiknak. Értékítéletük nem lehetett független bizonyos társadalmi réteghez vagy érdekcsoporthoz való tartozásuktól, ami az objektivitás ellen hatott. Az is torzíthatta a tárgyilagos döntéshozatalt, hogy a bírák napidíjára tömegesen inkább a társadalom alsó rétegeiből származó polgárok áhítoztak. Sokan a fizetésért, amelyből egy kisebb család napi élelme éppen kikerült, mások a tárgyalóterem izgalmáért, a polgártársak személyes vagy politikai viszályaiba pletykaszinten való betekintésért kapkodtak a bírói hivatalért. Jól tükrözödnek ezek a diszfunkciök Aristophanes”° Darazsok cimü vígjátékában, amelynek középpontjában az idős atya, Philokleon szinte csillapíthatatlan törvényszéki szenvedélye áll: , Elmondom az öregünk 325 Vö. a rekonstrukciós rajzot: uo., 29. 326 Aristophanés életútjáról vö. Szepessy Tibor: Utószó in Arisztophanész vígjátékai, Budapest, Euröpa, 1988, 790-791. + 101 +
