Oldal 96 [96]
OCR
1. SÓKRATÉS ÉS A DIALEKTIKA amelyek mitológiai figurák hagyományos jegyeit veszik mintául — a külső tulajdonságokat a belső, lelki jellemvonások alapján megformálva. Sókratés tanainak középpontjában bevallottan valami , démoni" állt, hisz ő maga emlegette mindig a daimonionját. A sókratési kiszólás (szándékos?) félreértésével az utókor démoni vonásokkal ruházta fel a filozófus külsejét is, talán ezzel is igazolni akarva halálos ítéletbe torkolló visszás fellépéseit, amely a tragikus esemény után hamarosan az athéni polgárokban is döbbenetet keltett. A daimonion Sókratésnél valójában egy irracionális tényezőt jelentett, amelyisteni hangként vezeti rá a filozófust a jó és helyes (kalon kai dikaion) felismerésére." Az irracionalitás jelenléte meglepő az egyébként objektív idealista világképben. A daimonion talán leginkább morális álláspontként jellemezhető: ez a filozófus lelkiismerete, erkölcsi tudata, amely segíti őt az élet ellentmondásai közti eligazodásban. Sókratés életművére meghatározó lehetett korának politikai berendezkedése: a fiatal demokrácia, amely Solón óta eszményként jellemezte Athén politikai tájképét. Demandt szerint a demokrácia lényege abban áll, hogy a törvény előtt, magánjogi jogvitában, mindenki egyenlő. A közügyekben az egyéni teljesítmény és nem a vagyon a döntő. A szegényeknek is lehetősége van arra, hogy az állam javára szolgálatokat tegyenek. Változik az isonomia fogalmának jelentése, amely már Solón óta a demokrácia alapját képezi." Az isonomia, az fegyenlőség! egyrészt a törvény előtti egyenlőséget jelentette az állampolgárok egymás közti jogvitáiban." Másrészt a politikai életben, a kormányzásban is egy újfajta egyenlőség teremtődött meg, mert a gazdag társadalmi elit arisztokratikus egyenlőségét (amely csak e szűk rétegen belül érvényesült) felváltotta a származástól független, elsősorban a polgárjogon alapuló alapvető jog. Ezen jog szerint elvileg bármely polgár részt kérhetett a törvényhozó és a végrehajtó hatalom gyakorlásában, esküdtként aktív tagja lehetett az igazságszolgáltatásnak is. Solón képviselte először azt az álláspontot, hogy az egyenlőség elejét veszi a zavargásoknak, megelőzi a polgárháborús feszültségeket, és ezáltal kiegyensúlyozott 306 A kalon kai dikaion eszméje később a római jog közvetítésével az európai jogrendek alapelvévé vált, vö. Pólay Elemér: A római jogászok gondolkodásmódja, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988, 50 sqq. 307 Demandt: Der Idealstaat, 38: „Vor dem Gesetz, wenn es um private Angelegenheiten geht, sind alle gleich. In den öffentlichen Angelegenheiten entscheidet die persönliche Leistung, nicht der Besitz. Auch dem Armen ist es erlaubt, für den Staat etwas zu leisten. — Hier wird der Begriff der isonomia umschrieben, der seit Solon für die Demokratie grundlegend ist.” 308 Hansen: The Athenian Democracy, 29-30. + 95 +
