OCR
1. SÓKRATÉS ÉS A DIALEKTIKA az isten a város számára engem, aki benneteket külön-külön ébresztgetni, buzdítani, korholni egész nap soha meg nem szűnök, hanem mindig a nyakatokban ülök.?” Sökrates a halálra ítélés árnyékában védekezett ilyen pimaszul bírái, a nagy létszámú esküdtszék tagjai előtt, akik Athén démosát reprezentálták."" Az akkor már igen híres bölcselő rettenthetetlenül és provokatívan arra hivatkozott, hogy életműve, eddigi tevékenysége annyira hasznos és nélkülözhetetlen polgártársai és az athéni állam számára, mint a bögöly csípése a ló faran.”** Friedrich Nietzsche szerint Sókratés az úgynevezett világtörténelem fordulópontja és forgószele volt.?? Sókratés védőbeszéde ugyan nem személyes írása, hanem tanítványa, Platón fogalmazásában maradt ránk, "" de a kiszólás annyira eredetien polgárpukkasztó, hogy feltehetően magától Sókratéstól származik. A hasonlat jól megvilágítja több évtizedes athéni fellépéseinek a lényegét: a készen kapott , igazságokat" kérdőre vonni, minden mondat után visszakérdezni, minden kijelentést kétségbe vonni." Sókratés szenvedélyesen járta a várost, szóba elegyedett az egyszerű emberekkel, de vezető politikusokkal is, meghallgatta őket, és utána mindig feltette a , Miért?" kérdését.?"? Ez a fajta (arrogáns és agresszív) dialógus többnyire zavarba hozta beszélgetőpartnereit, sokszor kínos szituációk, politikusok számára megszégyenítő jelenetek forrása volt. Ugyanakkor igen alkalmas volt az ellentmondások, csúsztatások, pontatlanságok kimutatására, azaz az „igazsäghoz” valö kö29 a Plat. apol. 30e. Itt és a kovetkezékben Devecseri Gabor forditasa. Mogens Herman Hansen: The Trial of Socrates. From the Athenian Point of View, Kopenhagen, Munksgaard, 1995, 18; Moses I. Finley: Die Welt des Odysseus, Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, 1968, 64 sqq. Sókratés tudatos provokációját, annak esetleges indítékait mélyebben elemzi Isidor F. Stone: Der Prozess gegen Sokrates. Aus dem Englischen von Andreas Wittenburg, Darmstadt, Paul Zsolnay Verlag, 1990, 218 sag. »Wendepunkt und Wirbel der sogenannten Weltgesichte.” Lasd: Friedrich Nietzsche: Werke in drei Bänden, herausgegeben von K. Schlechta, München, Hanser Verlag, 1960, I, 85. Vo. Demandt: Der Idealstaat, 74. Plut. 328A is kiemeli, hogy nem maradt utäna iräsos monumentum. Demandt: Der Idealstaat, 74 ebben Buddhähoz, Pythagorashoz, Jézushoz és Mohammedhez hasonlítja. Erveleset logikai szempontból elemzi Maróth Miklós: Aristoteléstől Avicenndig, Budapest, Akadémiai, 1983, 22 sga.; Könczöl Miklós: Legal Rhetoric in Plato and Aristotle. Doctoral thesis, Durham University, 2017, 107-109, http://etheses.dur.ac.uk/9485/ (Letöltes: 2021. märcius 16.) Vö. Stone: Der Prozess, 55-56: „Doch Sokrates geht bei seiner Frage danach, was Wissen sei, in eine entgegengesetzte Richtung. Meines Wissen, lehrte Sokrates, konnte nur durch vollkommene Definition erreicht werden. Wenn man etwas nicht vollkommen definieren konnte, wusste man nicht wirklich, was es war.” 29 Ss 29: £3 299 30 Ss 30 302 + 93 +