OCR
DRAKÓN UTÁN: TÖRVÉNYKEZÉS SOLÓNTÓL LYSIASIG el, hanem sok más asszonyt is. Ő az ilyesmit foglalkozásszerűen űzi." E szavakkal, férfiak, el is távozott." Euphilétos azt állítja, hogy csak az idős nő figyelmeztetése után fogott gyanút. Csak ezután jutott eszébe a furcsa éjszakai jövés-menés, az ajtók csapódása, amikor ő a földekről visszatérve fáradtan aludt az emeleten. Talán nem véletlen, hogy a vádlott ismét kizárólag nőkre hivatkozik, tudván, hogy őket nem lehet, nem szokás a bíróság elé szólítani. Egyetlen férfi tanú, egyetlen férfi informáló sem lépett fel eddig, a csábítási történet mégis egyre meggyőzőbb és egyre felháborítóbb. Eratosthenést az esküdtek a hallottak nyomán feltehetően egyre mélyebben elítélték, ráadásul ő már halott volt, ezért nem tudott védekezni. Pedig az állítólagos rossz jelleméről alkotott kép ingatag alapokon áll: egyedül az alperes állította, hogy korábban is szeretőket tartott, hogy kicsapongó, erkölcstelen életet élt. Úgy tűnik, hogy a házasságtörő viszony egyetlen szemtanúja a szolgálólány lehetett, aki a vádlott állítása szerint hetekig benne élt a történetben: közvetített a csábító és a feleség között, segített a találkák megszervezésében. A vádlott elmondása szerint is ,koronatanú" volt, hiszen éppen ő, Euphilétos vette rá brutális fenyegetésekkel a házasságtörés elárulására: Megparancsoltam a szolgálólánynak, hogy kísérjen el az agorára. De nem oda vittem őt, hanem az egyik barátomhoz. Itt azután megmondtam neki, hogy értesültem mindarról, ami a házamban történt. , Választhatsz — tettem hozzá — két dolog között. Vagy megkorbácsoltatlak és malomba adlak dolgozni, úgy, hogy soha többé nem szabadulsz ettől a gyötrő robottól, vagy elmondod a teljes igazságot, és ebben az esetben semmi bajod nem esik, mert megbocsátom vétkeidet. Ne csűrd-csavard tehát a dolgot, hanem mondd el a színtiszta igazságot!" A lány eleinte tagadott, és erősködött, hogy csak tegyem vele, amit akarok, mert ő az égvilágon semmiről sem tud. De mikor Eratosthenés nevét említettem előtte, azt is hozzáfűzve, hogy ez az ember volt feleségem állandó látogatója, megdöbbent, s úgy gondolta, hogy az egész ügyről pontos értesüléseim vannak. Labamhoz is borult mindjárt, s miután ünnepélyesen megígértem, hogy semmi bántódása sem lesz, beszélni kezdett. Mindenekelőtt azt vallotta be, hogyan környékezte meg őt Eratosthenés a temetés után, aztán hogy végül miként lett Eratosthenés vágyainak szószólója feleségem előtt, aki idővel engedett is unszolásának.?5 267 Lysias 1,15-17. 268 Lysias 1,18-20. + 84 +