Oldal 52 [52]
OCR
6. DRAKÓN TÖRVÉNYEI vetíti vissza erre az archaikus történeti korra. Ez azért problematikus, mert az antropológiai és összehasonlító jogtörténeti kutatások azt mutatják, hogy a jogfejlődés Drakón korára jellemző szintjén egyik polis vagy ókori állam sem szabályozta az emberölés gondatlan elkövetési változatát. A fenti meggondolások miatt a következőkben Ihür koncepcióját követem. Ihür több publikációban is kifejtette, hogy Drakón idejében az ölési szándék hiánya ugyan már felmerülhetett, azaz a törvényhozó már felismerhette a szándékos és nem szándékos elkövetés közti különbséget, de ez nem a tettes szubjektív tudati állapotának figyelembevételét jelentette (hisz az a korabeli peres eljárás rendjében aligha lett volna megállapítható). Inkább arról lehet szó, hogy a törvényhozó és a bíróság az ölési cselekmény elkövetési módjából (mint objektív körülményből) következtetett a tettes cselekménye és a halál beállta közötti szorosabb vagy lazább kapcsolatra. A halált lehet közvetlenül, saját kezűleg előidézni — vagy közvetetten, ami azonban nem egyenlő a nem szándékos elkövetéssel. A jog fejlődése szempontjából kétségkívül nagy jelentőségű az első lépés az ölési cselekmények és ezzel a tett jogi minősítése közti differenciálás terén, amely a szankcióban is kifejeződik. Szem előtt kell azonban tartanunk, hogy a korabeli jogrendszerek az eredményfelelősség talaján álltak. Drakón célja nem a korabeli hatályos jog dogmatikai megfontolásokon alapuló fejlesztése volt, hanem valószínűleg egy konkrét társadalmi viszály rendezését, és ennek kapcsán az emberölési ügyek következetes bírósági útra terelését akarta elérni. Drakón törvénye egyáltalán nem említi az eskü alkalmazásának részleteit, de a dikazein jelentéstartalma alapján joggal feltételezhető, hogy itt is az úgynevezett , Beweisurteil" formájában való igazságszolgáltatás — mint eljárási forma volt a mérvadó. A homérosi forrásokhoz és a mantieneiai ítélethez képest azonban eljárásjogi újdonságnak számít, hogy a basileusok (királyok) mellett az ,ötvenegyek", azaz az ephetések ötvenegy tagú testülete is megemlítésre kerül. Későbbi források egyértelműen tanúsítják, hogy évszázadokkal később, Athén klasszikus korszakában is az ötvenegy ephetés döntött az emberölési ügyekben, akik valószínűleg sorsolás útján kerültek tisztségükbe."" Pontosabban Athén klasszikus korszakában egyes emberölési ügyek az Areios pagos tanácsa, mások az ephetések elé tartoztak. 4 MacDowell: The Athenian Homicide Law, 56; Alick R. W. Harrison: The Law of Athens, II. Procedure, Oxford, Clarendon Press, 1971, 39-42; Edwin Carawan: Rhetoric and the Law of Draco, Oxford, Clarendon Press, 1998, 71. + 51 +
