Oldal 34 [34]
OCR
4. TÖRVÉNYKEZÉS DRAKÓN ELŐTT — A HÉROSOK VILÁGA parancsa és jogalapja megszűnt, a tettes a vérdíj megfizetésével megváltotta helyét (a maradás jogát) a közösségben." Esetünkben az előzetes tárgyalások már lezáródtak, és eltelt némi idő a bűncselekmény, az azt követő egyezkedés és az ábrázolt tárgyalás között. Az áldozat rokonai bíróság elé idézték most a tettest, és megvádolták, hogy a kialkudott vérdíjat nem fizette meg. A tettes ezzel szemben azt állítja, hogy a vérdíjat maradéktalanul megfizette. Két ellentétes állítás áll egymással szemben; mindkét peres fél kitart a saját igaza mellett. A nép, a polis polgárai két pártra szakadnak: egyesek az áldozat rokonait, mások a tettest és rokonait támogatják. Látszólag ugyan , magánügyről" robbant ki a viszály, de a vita a régi vérbosszú feléledésével, és ezáltal az egész közösség felbolydításával, a társadalmi rend válságával fenyeget." Homéros részletező, bár költői megfogalmazása alapján rekonstruálni lehet az eljárás lefolyását: a tettes és a bosszúállók előadják álláspontjukat az összegyűlt nép előtt; ezt követően a hírnökök pálcával (jogarral) a kezükben csendre intik a népet. A hírnökök közbelépése arra utal, hogy a jelenlévők viharos formában, bekiabálva, esetleg dulakodva adtak hangot meggyőződésüknek. A hírnökök az államhatalom jelképét, a jogart felmutatva teremtettek rendet, hogy a , bíróság" elkezdhesse a törvénykezés hosszadalmasnak ígérkező procedúráját." Ennek menetét Homéros viszonylag pontosan ábrázolja: a , Vének" (a közösség bölcsei) kört alkotva, „szent köveken" helyet foglaltak, majd egyik a másik után a pálcát/jogart kézbe ragadva fölállt, és a dikazein igével kifejezett aktus aktív részeseként cselekedett. A dikazein igét a Homéros-fordítók az , ítélkezni" szóval adják vissza. A jogtörténész azonban arra kíváncsi, hogy miben állt, hogyan zajlott az sítélkezés" ezen archaikus módja. Nyilvánvaló, hogy nem , ítéletet hirdetett" egyik bölcs a másik után, hiszen ebből jogerős ítélet csak akkor születhetett volna, ha egybevágó szöveget ismételgetnek. Erről azonban nem lehet szó, 75 Vö. Hommel: Die Gerichtsszene, 14; Primmer: Homerische, 11—12; Wolff: Der Ursprung, 10; J. Walter Jones: The Law and Legal Theory of the Greeks, An Introduction, Oxford, Clarendon Press, 1956, 257-258; Louis Gernet: Anthropologie de la Grèce antique, Paris, Maspéro, 1968, 377; Artur Steinwenter: Die Gerichtszene auf dem Schild des Achilles, in Studi in onore di Siro Solazzi, Napoli, Jovene, 1948, 13-15. Hangsúlyozni kell, hogy ebben a korban az emberölési ügyek esetén sem avatkozott be az állam a jogsértés szankcionálásába: a tettes üldözése, esetleg a vérbosszú alapján annak megölése, alternatívaként a száműzetésbe kényszerítése — illetve a vérdíj kialkuvása és megfizetése révén a megbocsátás kieszközlése a felek magáncselekménye volt. Meneláos dikazein-jelenetére visszagondolva szembeötlő a hasonlóság: a hírnök és a jogar ott is a peres eljárás fontos kelléke; vö. Thiir: Zum Dikazein, 431, 34. ]j. + 33 +
