Oldal 265 [265]
OCR
264 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN témákat, sőt a végszavazás előtt átrendezni az előterjesztés támogatói és ellenzői közötti erőviszonyokat. Ugyancsak tipikus a szóbeli módosító indítványok nagy száma, amely következtében végül a tagság egy része már nem tudja követni, miről van szó, és gyakran úgy szavaz, hogy azt sem tudja, miről döntött. Ez azonban nem csupán a tagok felelősségét annullálja, de kihat az egyszemélyi vezetőjére is, hiszen ily módon gyakran nem az általa előterjesztett javaslat kerül elfogadásra, ezzel az előterjesztésért való felelősségét is kizárva. A probléma véleményem szerint abból adódik, hogy a római szenátus alig formalizált működésébe illeszkedő döntéshozatali mechanizmus egyes elemei a modern, szigorúan szabályozott testületi működés keretei közé szorulnak. Ugyanakkor helytelen az a következtetés, amely ezek alapján az intézményi szenátusok működését általában a közigazgatás szabályai közé szorítva látja megfelelőnek. Számos, az intézmény lényegét érintő kérdés megvitatása és eldöntése célszerűbb, hatékonyabb és hosszú távon mindenki vagy legalábbis a többség számára nagyobb megelégedéssel kecsegtető módon valósulhat meg a kollegiális típusjegyek által. Akár oktatási-kutatási stratégiai kérdésekről van szó, akár a rektor személyéről. Ugyanakkor számos kifejezetten szakmai, pénzügyi, igazgatási tárgyú kérdés megvitatása ebben a formában nem szerencsés, a szakmaiság és a felelősség akár teljes mellőzéséhez vezethet. Ahogy arról már volt szó, számos nemzeti felsőoktatásban ezt a kérdést a két eltérő típusú feladathoz igazított testületek kialakításával oldották meg, ugyanakkor nézetem szerint három szempont érvényesítésével akár a jelen struktúrában, a szenátus keretei között is teljesíthető ez az elvárás. Végül szükséges jeleznem, hogy az előzőektől lényegesen eltérő felelősségi és működési követelmények támaszthatók — és álláspontom szerint támasztandók — a konzisztóriumokkal szemben. Mindez hatáskörükből és rendeltetésükből fakad, amely révén végső soron nem intézményi testületként, hanem a fenntartó szerveként funkcionálnak. Ennek ellenére két okból is indokolt vizsgálnunk e jogintézményt. Egyrészt, mert a törvény szerint a felsőoktatási intézményekben működnek, ezek szerint pedig a jogalkotó szándéka szerint intézményi testületekről van szó. Másrészt az intézményi működésben betöltött szerepük, jelentőségük, valamint a kancellári felelősséget korlátozó mivoltuk is indokolttá teszi áttekintésüket. A konzisztóriumokkal kapcsolatos vizsgálat során nehézséget okoz, hogy a számos nyugat-európai állami egyetemen bevett gyakorlat szerint kialakított menedzsment vagy kontrollfunkciót betöltő testület és a konzisztórium összetételi, működési és felelősségi szabályai gyakorlatilag köszönőviszonyban sincsenek egymással. Míg az előző testület tagjai az államot képviselik, ezáltal neki tartoznak felelősséggel, azonban kiválasztásuk pályáztatással, és gyakran az intézmények bevonásával, transzparens követelmények és elvek alapján történik, "" 357 Barakonyi Károly: 2004, i.m. 594.
