Oldal 261 [261]
OCR
260 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN Az nem lehet kérdés, hogy akár a tag kifejezett törvénysértése vagy akár a rossz gazdálkodáshoz vezető döntésekben való közreműködése következtében keletkező károk, esetleges fizetésképtelenség megalapozza a felelősséget, amely alapján nyilvánvalóan lehetséges akár peres úton behajtani a követelés egy részét, azonban a bírósági eljárás bonyolultságával, időigényességével és a bizonyítás esetleges nehézségeivel szemben sokkal hatékonyabb és egyszerűbb megoldásnak tűnik jó, alkalmas tagokat választani. Ugyan korábban a testületek kollektív felelősségre 345 nézetem vonásának egyetlen módjaként a testület felszámolása is szóba jött, szerint a testületek kollektív felelőssége jogállami keretek között túlhaladott, az csak mint a tagok egy részének vagy egészének a testületre kiható egyéni felelőssége jelenik meg egyfajta mögöttes felelősségként. E körben később Szamel Lajos is árnyaltabban fogalmazott, amikor úgy vélte, hogy a testületek kollektív felelősségéről a felelősség tárgyi és személyi határok felvázolása nélkül, a jogi felelősség megfoghatóságának átgondolása és realizálásához szükséges alakzat kiválasztása nélkül voltaképpen nem is beszélhetünk, legfeljebb csak a tagok lelkiismeretére apelláló deklarációról van szó, hiszen egy egész testület felelőssége egyébként is legfeljebb egyhangú határozathozatal során merülhetne fel. Azonban ez esetben is el kell határolnunk egymástól az eredményfelelősséget, amely felróhatósági és vétkességi vizsgálatot fel sem vethet, illetve a kifejezetten egyes tagokra előírt kötelezettségek megszegését, amely minden esetben egymástól elkülönítve, egyénre vonatkoztatva vizsgálható. Ezekben az esetekben is különbséget kell tenni azonban a hivatalbóli, a delegált vagy a választott tagok között, mert míg az első két esetben, minthogy lényegében munkaköri kötelezettség elmulasztásáról van szó, fegyelmi és munkajogi következmények is felvethetők, addig a harmadik csoportba tartozók mulasztása alapvetően etikai jellegű, és jogi felelősség esetén a szankció nem léphet túl a tagság elvesztésén." Nézetem szerint a felsőoktatásban a választás és delegálás mint tagságkeletkeztető aktus felelősségelhatárolási szempontja nem alkalmazható egyértelműen. A felsőoktatási intézmények esetében ráadásul — különösen a 2005 után megnövekedett óraterheléssel járó nehézségek enyhítése érdekében — a választott testületi tagsággal rendelkező oktatók esetében gyakran a munkaidőbe beleszámítandó, tehát munkaköri kötelezettséggé vált a szenátusi, kari tanácsi stb. tagság" Az oktatók, kutatók, egyéb munkakörben foglalkoztatottak képviseletére választott tagok munkaköri kötelezettségévé váló tagsági feladatai esetén korántsem egyszerű ez az elhatárolás. Külön tárgyalandó e körben 34 Farrington, Dennis J. — Palfreyman, David: i.m. 192—193. 3 Szamel Lajos: 1982, i.m. uo. 346 Szamel Lajos: 1986, i.m. 398., Szamel Lajos: 1982, i.m. 15-16. 34 Mindez épp a szakirodalomban régebb óta hangoztatott azon iránnyal szembe mutat, miszerint a kollegiális működést a professzionális működésnek kell felváltania, mert a modern kor kihívásainak egy, az akadémiai szféra tagjainak az oktatási, kutatási feladataik
