OCR
IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 227 arról van szó, hogy a jogi és abból fakadó kártérítési felelősség (III.3.4. fejezet) adott esetben tényleges kárként kimutatható az e körben elkövetett mulasztások, kötelezettségszegések esetében, hanem az is megkönnyíti a vizsgálódást, hogy a felelősségi körbe tartozó legtöbb tevékenység pontosan és részletesen szabályozott. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kancellár szakmai felelőssége megrekedne a gazdálkodási jogszabályok betartásánál és betartatásánál. A kancellár felelőssége messze túlmutat ezen a bármely szervezetben nélkülözhetetlenül jelen lévő, általában a könyvelővel szemben megfogalmazott elváráson."" Mindazonáltal a kancellár esetében is igaz, hogy minden szervezet eredményessége a főnök szerepén nyugszik, nem megfelelő képességei közvetlenül hatnak ki az alkalmazottak munkateljesítményére, hiszen, , h]a egy hivatal rosszul van szervezve és vezetve, az alárendeltek legnagyobb erőfeszítése és lelkiismeretessége sem fog teljes eredményt elérni. "5 A kancellárnak a működtetésért való felelőssége azonban nem szűkülhet a szervezési és kontroll funkciókra, neki éppen úgy, ahogy a rektor szakmai feladatainál láthatóvá vált, stratégiai összefüggésekben kell gondolkodnia, és a működtetési feladatok ellátását is az intézményi tervekkel összefüggésben és az intézmény sajátosságaiból adódóan kell biztosítania. Ezért különösen fontos az a meglátás, miszerint bár a felsőoktatási intézményeken a bürokratikus nagyüzem és az üzleti vállalkozás típusjegyeit egyaránt megfigyelhetjük, azok csupán ezen ismérvek alapján nem működtethetők, hiszen az alaptevékenység lényege a maga törvényszerűségein alapuló tudásteremtés, amelyek lényeges tényezője az autonómiáját alkotó egységek és egyének számossága." Ezért sem meglepő, hogy az elmúlt években a többek között a felsőoktatási intézmények vezetői körében több alkalommal is lebonyolított kérdőíves felmérések tapasztalatai szerint sok kancellár nincs (nem volt) tisztában az intézmény egészével, ismereteik hiányosak a felsőoktatás területén." A szakirodalom úgy véli, hogy miközben ,a kancellári #7 Ugyan Németországban a legtöbb jogszabály a költségvetést és az egyetemigazgatás irányítását telepíti hatáskörébe, a kancellárhoz tradicionálisan három fogalom kapcsolódik: kontinuitás, szakértelem, függetlenség. Battis, Ulrich: Das Amt des Universitátskanzlers: Ein Auslandsmodell? Die Öffentliche Verwaltung, 62. évfolyam, 2009/13, 518., 521.) 218 Magyary Zoltán: A bivatásos közszolgálat megoldatlan kérdései, Kolozsvár, Erdélyi MúzeumEgyesület, 1944, 8. 29 Hrubos Ildikó: 2009, i.m. 220 Bárány V. Fanny: A hazai felsőoktatási autonómia története az 1900-as évektől a kancellári rendszerig, Ars Boni jogi folyóirat, 2015. (http://www.arsboni.hu/a-hazai-felsooktatasiautonomia-tortenete-az-1900-as-evektol-a-kancellari-rendszerig.html 2016.07.13.) (2015b), A kancellári rendszer fogadtatásáról készített felmérés ismertetésére lásd: Kováts Gergely: Hogyan fogadták az egyetemi vezetők a kancellárokat és a kancellári rendszert? In: Kováts Gergely (szerk.): A kancellári rendszer bevezetése a magyar felsőoktatásban. Tapasztalatok és várakozások, Budapest, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja, 2016. 23-45. (2016c)