Oldal 218 [218]
OCR
IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 217 További lényeges különbség a rektor és a kancellár felelősség-eredője tekintetében e személyek legitimációja. Bár a szakirodalom az akadémiai vezetők kiválasztási metódusának, ti. hogy személyükről a, vezetettek" képviseletére hivatott testület dönt, alapvetően mozgástér szűkítő jelleget tulajdonít — lévén konfliktus merülhet fel az 183 — nézetem szerint intézményi érdek és adott esetben a választók elvárásai között ugyanakkor megjelenik egy jelentős legitimációs elem. E vezető a ciklusa ideje alatt maga mögött tudhatja az intézmény támogatását, a testületi döntést (amely vezetői pályázatának ismeretében született) felhasználhatja programja véghezviteléhez, adott esetben tehát alkupozíciója javítható. Vitathatatlan, hogy a testületet alkotó egyes személyek, illetőleg azok érdekközössége és adott esetben az intézményi érdekek között ellentét támadhat, azonban — ahogy erről már szóltam — éppen ez az, ami a rektori szakmai felelősség fontos eleme: megteremteni az egyensúlyt az intézményen belül. A rektorral szemben a kancellár nem bír — lényegében semmilyen — legitimációs erővel. Kiválasztása a nyilvánosság elől elzárt folyamattal történik, az intézmények hivatalosan nem (sőt gyakran informálisan sem) ismerhetik meg a pályázókat, és még a kiválasztott személy programját sem. A kancellár mindössze a fenntartó döntését tudhatja maga mögött, ezáltal őt és munkáját nem az egyetem, főiskola közössége legitimálja, hanem egy külső személy, ennek következtében pedig — ha csak nem belső támogatással bíró, akár belső ember lett a kancellár — mindig is kívülálló marad, vagy legalábbis a közösség így tekint majd rá. A két vezető esetében lényeges eltérés, hogy voltaképpen kinek és miért tartoznak felelősséggel. Míg a kancellár esetében ez viszonylag egyszerűen megítélhető, a rektor vonatkozásában a kép már jóval összetettebb. A tiszta munkajogi felelősség esetében mindkét vezető a munkáltatói jogkör gyakorlónak, a miniszternek (nem állami intézmények esetében a rektor a fenntartónak) felel, azonban míg a kancellár esetében a vezetői megbízás minden további nélkül visszavonható, a rektor esetében a munkáltatói jogkör gyakorlójának erre csak kezdeményezési joga van, és ezzel összefüggésben az intézményi szenátus is véleményt formál. Az úgynevezett szakmai felelősség körébe eső esetekben a kancellár megint csak a miniszter felé tartozik felelősséggel, a rektor azonban e körben már nem vagy — csak kivételesen — a szenátus felé felelős, amely kezdeményezheti felmentését, vagy az újabb pályázat elbírálása során vonja meg tőle a bizalmat. A kártérítési felelősség ugyanakkor mindkét vezetőt egyaránt az intézmény mint munkáltató felé terheli. Az előzőektől eltérően a két vezetőre vonatkozó szabályozás hasonlít abban, hogy kötelezettségszegésükhöz az Nftv. nem fűz jogkövetkezményt. Ez lényegében 183 Kováts Gergely: 2009, i.m. 77. Ugyanerre mutat rá Ulricb Battis kiemelve, hogy a rektori pozíciónak — akár visszahívható, akár nem — egészen más a szabályozottsága, mint bármely egyéb szervezet vezetőjének, elsősorban abból adódóan, hogy a vezetettek választják, amellyel egyfajta kölcsönös függés alakul ki köztük. (Battis, Ulrich: 2006, i.m. 503.)
