Page 124 [124]
OCR
III. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG KOMPONENSEI 123 is rámutat, hogy az etikus vezetés sajátosságait a rektori és kancellári vezetői tisztségben lévők sem mellőzhetnék. Bár a beosztottak részére biztosított szabadság bizonyos értelemben megnöveli a vezető értük való felelősségének mértékét, azonban kutatások támasztották alá, hogy az etikus vezetés hatékonyabb és kifizetődőbb."? Hatékonyabb, mert inspirálóbban hat a beosztottakra, illetve a szervezet tagjaira, akik lelkesültségből, lojalitásból és nem kényszerből vagy félelemből teljesítik az elvárásokat, bevonva a döntésekbe magukénak érzik a vezetést és a szervezetet egyaránt, ezáltal sokkal optimistábbak annak jövőjét illetően.?? Ha valamit kényszerítő körülmények (ami lehet kontroll vagy akár határidő szorítása) között, illetőleg hatására végzünk, az feladatjellegűvé válik, ezáltal a belső motiváció csökken, elvész az érdeklődés, ami a teljesítmény romlásához vezet." Ennek kitűnő példája a felsőoktatási intézmények közösségének, vezetőinek és testületeinek viszonya a jogalkotó, illetőleg — elsősorban az állami — fenntartó által kikényszerített intézményfejlesztési tervhez. Az abban megfogalmazott stratégiai elképzeléseket e személyeknek, illetve közösségeknek önként, az intézmény, a tudomány és a felsőoktatás iránti elkötelezettségükből fakadóan, a realitásokon nyugvó elképzeléseket a valódi víziókkal összeegyeztetni képes módon kellene kidolgozniuk, azonban rendre kényszerből, gyakran irreális (vagy nem ritkán szürreális) keretek között kell elkészíteniük, ezért sokkal inkább lesz valódi hosszú távú jövőkép rögzítése helyett pusztán egy letudott feladat. Más kérdés, hogy az állami felsőoktatási intézmények az elmúlt időszakban maguktól hány alkalommal készítettek ilyen stratégiai dokumentumokat. A magatartást generáló belső késztetés és külső kényszer közti különbség a rájuk adott reakció eltérő mivoltához vezet." Mindez olybá tűnik, mintha az attribúció ebben a formában nem csupán az egyén szintjén, de elvontabban is tetten érhető lenne. A felsőoktatáshoz kapcsolódó példán bemutatva, ha az ágazat problémáit diszpozicionális alapon közelítenénk meg (s a felsőoktatás-politika mindenkori és napjainkban is észlelhető cselekvései ilyennek tűnnek), lényegében meghatározott jellemzőket tulajdoníthatnánk nekik. Ha a mindenkori kormányzat azokból kiindulva nem a valós körülményeket, helyzetet tárja fel és elemzi, akkor nem a tényleges bajokat orvosolja. Ez magyarázza, hogy érdemi változások helyett lényegében évtizedek óta helyben járással szembesülünk. A felelősségattribúció elméletének ilyetén kiterjesztése azonban több akadályba is ütközik. Ismereteim szerint a szakirodalomban még nem merült fel a szervezeteknek tulajdonított diszpozíció problematikája, és ez nem véletlen. A szociálpszichológia maga is A. David: i.m. 52—54.) 282 Lásd pl. De Hoogh, Annabel H. B. — Den Hartog, Deanne N.: i.m. 301-306. 283 De Hoogh, Annabel H. B. — Den Hartog, Deanne N.: i.m. 300-301. 4 Kelley, Harold A. — Michela, John L.: i.m. 87-88. 25 Fiske, Susan T.: i.m. 151-153.
