OCR
48 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN a társadalmi-gazdasági szféra képviselőiből és külső szakemberekből tanácsadó testületként társadalmi tanács létesítését." Emellett kezdetben lehetőségként, később kötelező jelleggel írta elő felsőoktatási intézményekben érdekegyeztető tanács működését. 2 Az Ftv.2. az intézményi tanács tekintetében — az intézménytípustól független egységes elnevezés, a szenátus bevezetésén kívül — látványos változást nem hozott. A jogirodalom az Ftv.2. által meghatározott szenátusi és gazdasági tanácsi hatásköröket úgy értékeli, hogy azokban a jogalkotó azon szándéka érhető tetten, amely arra irányul, hogy a fenntartó által biztosított pénzeszközök az általa szánt célra kerüljenek felhasználásra." Más viszont úgy véli, hogy ezek a testületek, tehát a szenátus mellett a gazdasági tanács is az autonómia alapját jelentő önkormányzatiság megalapozásához hozzájárulnak." Ez jelenik meg abban, hogy az Ftv.2. a szenátusra bízta a szervezeti és működési szabályzat, 115 illetve módosításainak elfogadását; az alapító okiratban meghatározottak figyelembevételével a felsőoktatási intézmény képzési és kutatási feladatainak 116 működésének rendjének 118 meghatározását és azok végrehajtásának ellenőrzését; meghatározását, " az intézményfejlesztési terv elfogadását, " az intézményfejlesztési tervvel összhangban a kutatási -fejlesztésiinnovációs stratégia megalkotását." Kifejezetten pénzügyi, gazdálkodási tárgyú hatáskörben eljárva a szenátus fogadta el a felsőoktatási intézmény minőség és teljesítmény alapján differenciáló jövedelemelosztás elveit, elemi költségvetését, éves, illetve éven túli kötelezettségvállalási tervét és végrehajtásának ütemtervét, továbbá vagyongazdálkodási tervét és a számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámolóját." Ugyancsak M Ftv.1. 59. § (1)-(3) és (5) bek. 12 Ftv.1. 112. § (2) bek. 13 Nadas Gyérgy: 2007, im. 252. "4 Rózsás Eszter: Oktatási igazgatás, in: Fábián Adrián — Rózsás Eszter (szerk.): Közigazgatási jog. Különös rész. Pécs, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, 2011, 193-194. 15 Ftv,2.21.$ (8) bek. A 21. § (1) bek. szerint a szervezeti és működési szabályzat határozta meg a felsőoktatási intézmény működésére és szervezetére vonatkozó rendelkezéseket, amelynek részei: a szervezeti és működési rend, a foglalkoztatási követelményrendszer és a hallgatói követelményrendszer. 16 Ftv.2.27.$ (1) bek. M Ftv.2. 27. § (1) bek. "8 Ftv.2. 27. § (3) bek. Az intézményfejlesztési tervben kellett meghatározni a fejlesztéssel, a fenntartó által a felsőoktatási intézmény rendelkezésére bocsátott vagyon hasznosításával, megóvásával, elidegenítésével kapcsolatos elképzeléseket, a várható bevételeket és kiadásokat, valamint a részét képező foglalkoztatási tervben azt a létszámot, amelynek keretei között a felsőoktatási intézmény megoldhatja feladatait. 19 Ftv.2. 27. $ (4) bek. 120 Ftv.2. 27. § (6) bek. c)—e) pont