Oldal 22 [22]
OCR
I. BEVEZETÉS 2I venybeli”* és az előbbiekben ismertetett, az Nftv.-ben rögzített csökkenésével? párhuzamosan, vagy éppen ezek indokaként a politika, illetőleg a média irányából valós vagy mondvacsinált okokból keltett hullámverések is — az utóbbi időben a korábbinál sokkal erőteljesebben — ráirányították a figyelmet ezen intézmények, illetve azok vezetői, munkatársai és különösen hallgatói felelősségének kérdéseire. Sokan a hatályos jogszabályi környezetet is okolták, amiért kialakulhattak az egyetemekbe, főiskolákba helyezett közbizalom megingatására — arra most nem térek ki, hogy alappal vagy alaptalanul — alkalmas események. Az ezen közvélekedésekből táplálkozó, a törvénymódosítások indokolásaiban megjelenő érvek azt mutatják, hogy a jogalkotó nem a felelősség, hanem a beavatkozás lehetősége és mértéke oldaláról kívánta a felsőoktatás irányítási problémáit kezelni. Ennek két, egymással párhuzamosan fennálló magyarázata adódik. A jogalkotó számára mindig is kecsegtető lehetőség volt az intézményi autonómia határainak feszegetése," ugyanakkor a felsőoktatás sajátos szervezeti jellemzői is azt eredményezték, hogy az oktatók, kutatók és különösen a vezetők esetében egyáltalán nem, és a mai napig is csak szűkszavúan kerültek meghatározásra sajátos munkavégzési, foglalkoztatási és felelősségi szabályok. A vezetéstudomány szervezetszociolögiai, szervezetkulturälis &s kodifikäciötörteneti szempontböl is jelentös megällapitäsa szerint „[a] felsöoktatäs sajätosan szerepkultüräs szervezet, pontosan hierarchizältak a vezetési szintek, tagolédasok.””” Ez korantsem egyediilálló hazai jelenség. Jobn Hall és Oliver Hyams a felsőoktatási intézmények esetében vizsgálható személyes felelősségről ironikusan azt írták: az lényegében megáll ott, 34 Lásd Alaptörvény IV. módosítását. 5 Felsőoktatási szakértők is egyetértenek abban, hogy ,2011 óta jelentősen szűkült az intézmények szervezeti és gazdálkodási autonómiája." Berács József — Derényi András — Kováts Gergely — Polónyi István — Temesi József: Magyar Felsőoktatás 2014. Stratégiai helyzetertekeles (http://pedagogiai-tarsasag.hu/wp-content/uploads/2015/02/MF2014Strat-helyzetert-1.pdf 2016.07.08.) 33. 26 Kocsis Miklós: A felsőoktatási autonómia közjogi keretei Magyarországon, Budapest, Topbalaton, 2011, 120. 27 Szüdi Janos (szerk.): Az oktatás nagy kézikönyve, Budapest, Complex, 2006, 907. A szerepkultúrás szervezet fogalma Charles B. Handy nevéhez köthető, aki szerint az ilyen szervezetekben a szerep vagy a munkaköri leírás, azaz a poszt a meghatározó, kevésbé lényeges maga az adott pozícióban lévő személy, a beosztásból eredő hatalom a meghatározó. Az ilyen szervezetek sikeresek állandó környezetben, de a változásokhoz nem tudnak gyorsan alkalmazkodni, sőt gyakran még annak szükségességét sem érzékelik. Ugyanakkor a benne dolgozók számára biztonságot kínálnak az előre tervezhető karrierút révén, amelyen lassan, de kiszámíthatóan haladhatnak felfelé. (Handy, Charles B.: Szervezetek irányítása a változó világba, Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 1986, 75—77.) Eltérés a Szüdi János által megfogalmazottakhoz képest, hogy Handy szerint ebben a modellben a szabályozás a legrészletesebb, nem az egyén, hanem a testület, a szerepek a fontosak. Közös vonás is látható, hiszen korábban az egyetemi tanács, jelenleg a szenátus szerepe tekintetében megfigyelhetőek ezek a jellemzők.
